Földrajz[szerkesztés]
Tunézia Észak-Afrikában található, Líbia és Algéria között. A Kis-Szirtisz vagy Gabeszi-öböl partján terül el.
Az ország területének fele a mediterrán tengerparti sávba sorolható (250–500 mm éves csapadékkal), míg maradék a Szahararésze.
Hegyvidékeket általában északon találhatunk; ezt a részt a Tell- és a Szaharai-Atlasz láncai ágazzák be. A klíma itt mérsékelt, enyhe, esős telekkel, és forró, meleg nyarakkal. Tunézia területén mindkét hegység lealacsonyodik, de legmagasabb csúcsa még így is 1544 méter (Dzsebel Sambi). A két hegységet a Medzserda széles és jól megművelt völgye választja el egymástól. Nyáron csak öntözéssel lehet itt a földet művelni.
Az ország középső, Sousse (Szúsza) városától a Gabeszi-öböl közepéig tartó része minden tekintetben más, mint az északi rész. A széles parti síkságot fokozatosan emelkedő platószerű hegyvidék, a Szaharai-Atlasz keleti nyúlványai váltják fel. A csapadék rohamos csökkenése folytán nyoma sincs itt erdőségeknek. A legtöbb helyen még a fű is csak kínlódva nő meg. Mégsem kietlen ez a vidék, főleg nem a parti síkság, amelyet az arabok Szahelnek neveznek. Ez az ország gyümölcsöskertje. Olajfák sorakoznak sok km hosszúságban. A vidék száraz ugyan, de a talajvíz olyan magasan van, hogy az olajfák gyökerei elérik. Másik fontos termény a mandulafa.
A sűrűn lakott Dzserba-sziget egy üde pont a déli országrészben. Kútjai bőven ontják az édesvizet. Dúsan termő datolyaligetek és olajfaültetvények jellemzik.
Homoksivatag Dél-Tunéziában található. Sottok egész láncolata választja el az ország többi részétől.
Vízrajz[szerkesztés]
Jellegzetes képződmény a sott (chott). A szó olyan tavat jelöl, amelyik az év legnagyobb részében, vagy akár több éven át is száraz. A mederben földutakat is kijárhatnak az arra járók. Néha viszont jön az eső és a meder megtelik vízzel - rövid időre, míg elpárolog. Ilyen nagy, száraz tavak láncolata húzódik a Szahara északi peremén Algériától a tengerig. Legnagyobb közülük a Sott el-Dzserid. Környékén sok a források vizéből táplálkozó oázis. A legnagyobb oázis, a Tozeur.
Éghajlata[szerkesztés]
Meleg nyarú mediterrán, szubtrópusi sztyepp és sivatagi éghajlat a jellemző. A leghidegebb hónap középhőmérséklete 9-11°C, a legmelegebbé 26-32°C között változik. A hőmérséklet abszolút maximuma a sivatagos területeken meghaladja az 50°C-ot, de másutt is 44-50°C-ig emelkedik. A hőmérséklet abszolút minimumai mindenütt fagypont alá süllyednek, -1, -7°C között változnak. Az évi csapadék a Földközi-tenger partvidékén 400-700 mm, az ország déli, sivatagi vidékén nem éri el a 100 mm-t. A csapadék legnagyobb része a téli félévben hull le. A nyár száraz, Tuniszban például csupán 4 mm a júliusi átlagos csapadék.[1] A Szahara északi peremén fekvő Kebilioázisban 55,0°C-ot mértek 1931. július 7-én, amely Tunézia és egyben Afrika legmagasabb hivatalosan mért hőmérséklete.[2]
Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]
Természeti világörökségei[szerkesztés]
Történelem[szerkesztés]
Ókor[szerkesztés]
Tunézia első lakói a berber törzsek voltak, akik mára már csupán a lakosság töredékét képezik. A Krisztus előtti tizedik században föníciaiak telepedtek le. Karthágót a Kr. e. 8. században alapította a mai Libanon területéről érkezett nép. A vallásuk és kultúrájuk föníciai és kánaánitaeredetű.
A legenda szerint Dido királynő alapította a várost. Karthágó lakói a közép-keleti isteneket tisztelték, mint például Baált és Tanitot.
A város a Kr. e. 6. században a térség központjává vált. Noha a rómaiak a településre egyszerűen csak punként vagy föníciaiként hivatkoztak, valójában világosan látható, hogy a Földközi-tenger nyugati medencéjének más föníciai települései függetlenek voltak Karthágótól. Az Itália elleni nevezetes inváziót a karthágói Hannibál vezette a második pun háború során. Ez kis híján megakadályozta a Római Birodalom további terjeszkedését. A várost a harmadik pun háború során Róma leigázta, az időszámításunk előtti második évszázadban. Ettől fogva Róma éléskamrája volt. Az 5. században egy időre a vandálok tartották uralmuk alatt, majd visszakerült immáron a Bizánci Birodalom kötelékébe.
Középkor[szerkesztés]
A 7. században arab muszlimok hódították meg Tunéziát. Ettől fogva egymást követő muszlim dinasztiák irányították az országot, amely életének nyugalmát berber lázadások zavarták meg. Az Aglabidák és Zírida-dinasztia uralkodása alatt Tunézia virágzott. A partokat ideiglenesen a szicíliai normannok tartották uralmuk alatt a 12. században. 1159-ben az országot meghódították az Almohádok. Őket a berber Hafsida-dinasztia (kb. 1230–1574) követte. Az ő uralkodásuk végén a partmenti városokat Spanyolország szerezte meg, de a törökök hamar visszahódították. Török kori vezetői – a bejek – alatt Tunézia gyakorlatilag független volt.
Újkor és legújabb kor[szerkesztés]
A Husseintől származó bejek dinasztiája 1705-től 1957-ig vezette az országot. A késői 16. századtól a partvidék életében fontos szerepe volt a kalózkodásnak.
Francia protektorátus[szerkesztés]
Az 1800-as évek derekán az állam meggyengült. A bejek sorozatosan hoztak hibás döntéseket, amik a katasztrófa felé vezették Tunéziát. Franciaországban már felvetődött Tunézia meghódításának lehetősége, amikor a bej – modernizációs célokkal – hatalmas kölcsönt vett fel tőle. Nem sokkal később Tunéziából Algéria ellen portyákat indítottak, ami meggyorsította a francia döntést.
1878-ban titkos megállapodás jött létre Anglia és Franciaország között, amely eldöntötte az afrikai állam további sorsát. Annak ellenében, hogy Franciaország belenyugodott Ciprus angol meghódításába, Anglia hozzájárult, hogy Tunézia francia fennhatóság alá kerüljön. Franciaország 1880-ban támadott, és Tunézia 1881. május 12-én francia protektorátus lett.
A második világháború[szerkesztés]
A második világháborúban Tunézia a Vichy-Franciaország gyarmata volt. A német és olasz csapatok felvonulási területe lett a líbiai hadjáratban. 1942-43-ban az ellentámadás során Tunéziában találkoztak az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok hadműveletei. A szövetségesek legyőzték Rommel német és olasz csapatait, megtisztították tőlük Tunéziát.
Függetlenség[szerkesztés]
Az ország a függetlenségét 1956-ban szerezte vissza. A bej rövid időre újfent hatalomhoz jutott, azonban Habib Bourguiba vezetésével lemondásra kényszerítették. Az új elnök (aki korábban miniszterelnök volt) mély politikai és társadalmi változásokat indított el.
Bourgiba az iszlám vallásban visszatartó erőt látott. A vallási vezetők társadalmi súlyát csökkentette, hogy eltávolította őket az oktatásból és az igazságszolgáltatásból. Felszámolták a saría bíróságokat. A templomokat és a vallási intézményeket támogató személyek vagyonát elkobozták. Ez a politika végül a vallásos lakosság zavargásait váltotta ki. 1987-ben Zine el-Abidine ben Ali belügyminiszter kijelentette, hogy Bourguiba mentálisan alkalmatlan feladatára, és nyugdíjba vonultatta egy palotába Monastirvároson kívül.
Ben Ali gyorsan lecsendesítette az iszlám ellenzéket azzal, hogy Mekkába zarándokolt, és a Ramadán ünnepét szigorúan betartandónak rendelte el. Hirtelen megszerzett hatalmát saját pártja is ellenezte. A fő ellenzéki párt távol maradt az 1994-es parlamenti választásoktól. Így a szavazatok 1%-át kapta Ben Ali 97,7%-ával szemben. Ezzel a Nemzetgyűlésben 10 képviselői helyet szerzett az ellenzék. Ben Ali nyugatbarát, de diktatórikus hatalma megosztotta a tunéziaiakat, míg a magas munkanélküliség és a korrupció következményeként lakossági tüntetéssorozat kezdődött, amely aztán arab tavaszként vonult be a történelembe és végigsöpört az arab világon. Ben Ali 2011. január 14-én lemondott és Tunéziában békés úton demokratikus kormány alakult.
Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]
Alkotmány, államforma[szerkesztés]
Tunézia elnöki köztársaság.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]
Zine el-Abidine ben Ali elnök 1987 és 2011 között volt hivatalban, amikor Bourguiba visszavonulásra kényszerült. Az alkotmányt már kétszer is módosították maradásának érdekében: először kettőről három ciklusra, majd háromról öt ciklusra emelték meg az elnök újraválaszthatóságát. A kormányzó párt a Demokrata Alkotmányos Gyűlés, amely az egyetlen legális párt volt 25 évig, és a mai napig a politikai élet meghatározója.
A választásokon minden húsz éves kor feletti tunéziai állampolgár részt vehet. Az elnököt öt éves ciklusra választják – gyakorlatilag erős ellenfél nélkül rendszerint Ben Ali győzött –, majd pedig az ő feladata volt a miniszterelnök és kormány kijelölése. A regionális helytartókat és helyi adminisztrátorokat szintén központilag határozzák meg. A polgármestereket és a települési tanácsokat helyi népszavazások útján választják.
Tunézia törvényhozó testülete egykamarás, 182 képviselő számára kínál helyet. Ebből húsz százalék van az ellenzék számára fenntartva. Az utóbbi egy jelentős szerepet játszik, ha egy terület tanácskozik a nemzeti politika kérdéseinek egyikéről, de soha nem indít új törvényjavaslatot, és gyakorlatilag kisebb változtatásokkal mindig elfogadja a kormányzó párt által előterjesztett javaslatokat. Jelenleg hat olyan ellenzéki párt is létezik, aminek gyakorlati jelentősége nincs.
Az igazságszolgáltatás független. A hadsereg hivatásos, és politikai célokat nem szolgál.
Tunézia figyelemre méltó abból a szempontból, hogy a politikai jellegű beszédek, fórumok teljesen hiányoznak. Az ország pontos politikai szituációit nehéz meghatározni annál fogva, hogy a hallgatás igen hatékony.
A tunéziai demokrácia legnagyobb hiányossága a szabad ellenzéki vélemény jogának hiánya. Erős bizonyíték létezik arra, hogy a más véleményen lévő embereket rutinosan gátolják: elegendő egy látogatást tenniük egy tiltott weblapon, és máris bűncselekményt követtek el. Az ország csak és kizárólag cenzúrázott internet-hozzáférést engedélyez a lakói számára. Ez a cenzúra is az ellenzék meggátolására szolgál: a hatalommal szemben álló, vagy éppenséggel a kormányt kritizáló francia weboldalak megtekintése tiltott (akár csak a pornográf oldalaké).
Úgy látszik, hogy a korlátozások nem csak az internetre vonatkoznak: a sajtó nem teljesen szabad, és a tunéziaiak általánosságban egyáltalán nem kívánnak a politikai életről beszélni. Leginkább azt mondhatjuk, hogy az internet lényegében egy nyugatbarát arcú, turistatömegeket vendégül látó kormányzat képét hozza nyilvánosságra.
Radikalizmus, terrorizmus[szerkesztés]
Az iszlám fundamentalista csoportok létezése magától értetődő, de működésük nem akadálymentes. 1987-ben az Iszlám Irányzat Mozgalmából származó fenyegetés adta az ürügyet Zine al-Abidine Ben Ali számára, hogy egy vérontás nélküli módon kerüljön hatalomra (Lásd: Története/Legutóbbi történelem). Ettől kezdve Ben Ali egy igen erőszakos politikát folytatott a fundamentalistákkal szemben, de nehéz meghatározni a siker mértékét egy olyan nemzetben, ahol sok minden titkosnak tekinthető.
Mivel az iszlám fundamentalistákkal szemben általános elnyomást vehetünk észre, a szervezet illegalitásban folytatta tevékenységét. A sajnálatra méltó 2002. április 11-i ghribai zsinagógában elkövetett robbantás (amely 21 ember halálát okozta) azt igazolja, hogy a radikális csoportok még a mai napig képesek öngyilkos merényleteket elkövetni. A kérdéses zsinagóga elleni merénylet nagy eltökéltséget mutat, mivel az a főút mentén, rendőrök által őrzött területen volt. A tunéziai kormány ragaszkodik azon állításához, hogy mindez Nizar Nawar és nagybátyjának munkája volt. A nyugati kormányok egy nagyobb, Spanyolországot és Szaúd-Arábiát is érintő művelethez kötik.
Ahogy minden iszlám nemzetben, itt is megnőtt az ilyen szervezetek erkölcsi súlya és tekintélye a nép körében az Egyesült Államok Irak elleni háborújával, habár ennek az erőssége nem határozható meg pontosan. Az iszlám terrorizmus problémája létezik Tunéziában, de ameddig Ben Ali elnök minden eszközt megragad az ellene folyó harcban, van egy kis esély egy igazi demokrácia létrejöttére, és talán a reformok nyugatról fognak érkezni.
Pozitív eredmények[szerkesztés]
Noha a tunéziai kormányzat – mint ahogy a fenti szövegből egyértelműen kitűnik – elnyomja az ellenzékieket, legalább nem egy teljességgel rossz irányba vezeti az országot. Az életszínvonal a legmagasabbak közé sorolható a harmadik világban, és mentes marad az Afrikában oly sokszor látott éhínségektől, járványoktól és hajléktalanságtól. (Összehasonlításként: a tunéziai életszínvonal a romániainak felel meg.) A szabadságjogok még a cenzúra figyelembe vétele mellett is magasabbak, mint a többi arab államban.
Lényeges kihangsúlyozni, hogy Tunéziában a nők egyenjogúságnak örvendenek (páratlanul az arab államokban). Csak a monogámia engedélyezett.
Az utóbbi időben jelentős gazdasági fellendülésnek lehetünk tanúi: csökkent az infláció, és a GDP növekedése 5,0% körüli érték körül stabilizálódott.
Nemzetközi kapcsolatok[szerkesztés]
A Ben Ali elnök vezetése alatt álló Tunézia hosszú távú politikájának többek közt fontos pontja a nyugati világgal, illetve Európával való jó kapcsolatok ápolása, és az arabvalamint afrikai területi csoportosulásokban való aktív szerepvállalás.
A korábbi Bourguiba volt az első arab vezető, akit felszólítottak arra, hogy ismerje el Izrael állam jogos létezését (1965-ben, egy Jerikóban elhangzott beszéd során.) Az ország az Arab Liga központja volt 1979 és 1990 között. Az ország következetesen higgadt módon vett részt a nyugodt légkörű Közép-Keletért folytatott tárgyaláson. 1993-ban Tunézia – az első arab államként – vendégül látott egy hivatalos izraeli delegációt ennek eredményeként, és az izraeli állampolgárok szabadon utazhatnak be Tunéziába (izraeli útlevéllel). Ezzel Tunézia elismerte Izraelt.
Jelenleg Tunézia vitatja a líbiai felségterületet tőle elválasztó tengeri határt. Málta és Tunézia egyezkedik a tengeri területek gazdasági kihasználásának jogán, részben az ott megtalálható olaj miatt.
Politikai pártok[szerkesztés]
Közigazgatási felosztás[szerkesztés]
Tunézia 24 kormányzóságra van osztva. Ezek az alábbiak:
| Key | Kormányzóság | Népesség (2014) [3] | Terület (km2) [4] | Népsűrűség |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Ariana | 576,088 | 482 | 1,195 |
| 2 | Béja | 303,032 | 3,740 | 81 |
| 3 | Ben Arous | 631,842 | 761 | 830 |
| 4 | Bizerte | 568,219 | 3,750 | 151 |
| 5 | Gabès | 374,300 | 7,166 | 52 |
| 6 | Gafsa | 337,331 | 7,807 | 43 |
| 7 | Jendouba | 401,477 | 3,102 | 129 |
| 8 | Kairouan | 570,559 | 6,712 | 85 |
| 9 | Kasserine | 439 | 8,260 | 53 |
| 10 | Kebili | 156,961 | 22,454 | 7 |
| 11 | Kef | 243,156 | 4,965 | 49 |
| 12 | Mahdia | 410,812 | 2,966 | 138 |
| 13 | Manouba | 379,518 | 1,137 | 334 |
| 14 | Medenine | 479,520 | 9,167 | 52 |
| 15 | Monastir | 548,828 | 1,019 | 538 |
| 16 | Nabeul | 787,920 | 2,788 | 282 |
| 17 | Sfax | 955,421 | 7,545 | 126 |
| 18 | Sidi Bouzid | 429,912 | 7,405 | 58 |
| 19 | Siliana | 223,087 | 4,642 | 48 |
| 20 | Sousse | 674,971 | 2,669 | 253 |
| 21 | Tataouine | 149,453 | 38,889 | 4 |
| 22 | Tozeur | 107,912 | 5,593 | 23 |
| 23 | Tunis | 1,056,247 | 288 | 3,052 |
| 24 | Zaghouan | 176,945 | 2,820 | 63 |
Védelmi rendszer[szerkesztés]
Népesség[szerkesztés]
Általános adatok[szerkesztés]
- A népesség megoszlása kor szerint:
- 0-14 éves: 24,6% (férfi 1 293 235/nő 1 212 994)
- 15-64 éves: 68,6% (férfi 3 504 283/nő 3 478 268)
- 65 éves vagy idősebb: 6,7% (férfi 327 521/nő 358 713) (2006-os becslés)
- Átlag életkor:
- Teljes népesség: 27,8 év
- Férfi: 27,3 év
- Nő: 28,3 év
- Természetes szaporulat: 0,99%
Tunisz(a főváros)és Bizerta stb...
Népesebb települések[szerkesztés]
Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés]
Habár a lakosság nagy többsége önmagát arabnak tekinti, a genetikai állomány csupán 20%-a ilyen eredetű. Az elmúlt évezredek során számos civilizáció, kultúra hagyta nyomát Tunézián: a berberek, a föníciaiak, a rómaiak, a vandálok, az arabok, az oszmánok, a franciák, a mórok, és végül a zsidók.
- Arab 98%
- Európai 1%
- Zsidó vagy más 1%
A hivatalos nyelv az arab, de a kereskedelemben a franciát is használják.
Majdnem az összes tunéziai szunnita iszlám vallású. Vallási eredetű háborúra, megkülönböztetésre nincs példa. A délen található Dzserba-szigeten 2000 éve megtalálható egy zsidó csoport, de ennek létszáma csökkent. Jelenleg a zsidókat a fővárosban találhatjuk meg. Nem sokkal jelentősebb csoportot képeznek a keresztények.
- Muszlim 98%
- Keresztény 1%
- Zsidó vagy más 1%
Szociális rendszer[szerkesztés]
Gazdaság[szerkesztés]
Általános adatok[szerkesztés]
Tunézia gazdasága változatos, egyaránt megtalálható benne a mezőgazdaság, a bányászat, az ipar és a szolgáltatás is. Az utóbbi időben a privatizáció növekedett, a magánszféra jelentősége nőtt. A kormányzat egyszerűsítette az adózási rendszert, és barátságosabb a hozzáállása az adósságokhoz. A szilárd gazdaságban a kereskedelem és a turizmus jelentősége nagy. 1998. március 1-jén hatályba lépett egy olyan egyezmény Tunézia és az Európai Unió között, amely értelmében az ország a következő évtizedben fokozatosan meg fogja szüntetni a kereskedelmi akadályokat közte és az EU között. A szélesebb körű privatizáció elősegíti a külföldi beruházások megjelenését. 2008-ban Tunézia az Európai Unió partnerévé válik.
- GDP: 83,54 milliárd $
- GDP (valódi növekedés): 4,3%
- GDP/fő: 8300 $
- GDP – megoszlás szektorok szerint: mezőgazdaság 13,8%; ipar 30,7%; szolgáltatás 55,6%.
- Munkaképes lakosság: 3,41 millió
- Foglalkoztatási ágak: mezőgazdaság 55%; ipar: 23%; szolgáltatás: 22%.
- Munkanélküliségi ráta: 13,5%
- Lakosság a szegénységi küszöb alatt: 7,4%
- Infláció: 3,2%
- Mezőgazdasági termékek: olajbogyó, olívaolaj, gabona, paradicsom, narancs- és citromfélék, cukor, datolya, mandula; marhahús, tejtermékek
- Elektromosság – termelés: 11,56 milliárd kWh
- Elektromosság – felhasználás: 10,76 milliárd kWh
- Elektromosság – export: 10 millió kWh
- Elektromosság – import: 5 millió kWh
Gazdasági ágazatok[szerkesztés]
Mezőgazdaság[szerkesztés]
Tunézia mezőgazdaságának vezető ága a földművelés, mely nagyjából fedezi az itteni szükségleteket. Legfontosabb terményei a búza, árpa, burgonya, szőlő, narancs és a zöldségfélék valamint az olajbogyó, a sivatagi oázisokban pedig a datolya. Az állattartás: a csapadékosabb területeken a szarvasmarha, míg a szárazabb területeken a juhok és a kecskék legeltetése.
Ipar[szerkesztés]
Az ország ásványkincsekben gazdag, melyek közül a foszfát világgazdasági jelentőségű, de található itt kőolaj, földgáz és vasérc is. Az itt bányászott termékek egy részét, (például a műtrágya-, kénsavgyártás, kohászat, acélgyártás) míg másik részét exportálják. A feldolgozóipart főként a textilipar valamint az összeszerelő üzemek (hajógyártás, autóösszeszerelés) képviselik, de fejlődik az elektronikai és az elektrotechnikai ipara is. Emellett keresettek a hagyományos kézműipari termékei is; kerámia, bőráru, és a szőnyegek.
Kereskedelem[szerkesztés]
Főbb kereskedelmi partnerek 2012-ben[5]
- Export: Franciaország 26,3%, Olaszország 16,0%, Németország 9,4%, Líbia 7,9%
- Import: Franciaország 20,2%, Olaszország 16,9%, Németország 7,5%, Kína 6,1%
Turizmus[szerkesztés]
Tunézia az 1970-es években nyitott a turizmus előtt. Az észak-afrikai méretekben kis ország a legjelentősebb turizmussal rendelkező afrikai országok közé emelkedett.
Az idegenforgalom túlnyomó része a tengerpartra koncentrálódik. A Földközi-tenger partjainak teljes hosszában turisztikai zónákat alakítottak ki. A tömegturizmusra alapozva szállodaláncok épültek.
Közlekedés[szerkesztés]
Közút[szerkesztés]
A tunéziai közlekedési hálózat központja a főváros, Tunisz. 2004-ben 18 997 km közúthálózat volt Tunéziában, amiből 12 310 km szilárd burkolatú volt. Az ország közúton megközelíthető Algériából, Marokkóból, Egyiptomból és Líbiából. A fontosabb városok között jó utak húzódnak.
Autópálya a főváros, Tunisz és Sousse között húzódik, továbbá ez folytatódni fog Sfaxig.
Vasút[szerkesztés]
Tunéziában összesen 2152 km vasútvonal van; ebből 468 km normál nyomtávú (1435 mm-es), valamint 1674 km keskeny nyomtávú (1000 mm-es). Az ország vasúthálózata nem jelentékeny, inkább a magyar HÉV-hez hasonló jellegű. Vasúton Algériából és Marokkóból közelíthető meg Tunézia.
A vonalakat az SNFCT, a tunéziai vasúttársaság üzemelteti.
Egyéb[szerkesztés]
Tunézia egy kiterjedt vezetékrendszerrel rendelkezik: az országban 3059 km földgázvezeték, 1203 km olajvezeték és 345 km finomított szénhidrogén vezeték húzódik.
Az ország legfontosabb kikötője Tuniszban található. Ezen kívül fontos kikötővárosok: Bizerte, Gabès, La Goulette, Sfax, Sousse és Zarzis.
A tunéziai kereskedelmi flotta 7 (legalább 1000 bruttó regisztertonnás) hajóból áll.[6]
Tunézia – a nagy turizmusnak köszönhetően – 30 repülőtérrel rendelkezik, melyek számos nemzetközi járatot is fogadnak. A legfontosabb a tuniszi Al-'Uwaynah repülőtér, de fontosak Sfax, Houmt Essouk, Monastir, Touzeur és Tabarka repterei is. A nemzeti légitársaság a TunisAir.
Kultúra[szerkesztés]
Képek a kultúráról
(1/19)▶
 |
Kulturális intézmények[szerkesztés]
Kulturális világörökség[szerkesztés]
Tunéziában az UNESCO a következő helyszíneket nyilvánította kulturális világörökséggé:
- Tunisz medinája - hagyományos óváros Tunisz városban;
- Karthágó romjai - az ókori Karthágó fővárosának maradványai;
- Az el-Dzsemi amfiteátrum a rómaiak jelenlétének emléke;
- Kerkaván pun városa és nekropolisza (temetője);
- Szúsza medinája (óvárosa);
- El-Kajraván;
- Dugga/Szugga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése