Bissau-Guinea [bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
| Bissau-Guineai Köztársaság | |||
| República da Guiné-Bissau Republi bu Ginne Bisaawóo | |||
| |||
| Nemzeti mottó: Unidade, Luta, Progresso (portugálul: Egység, Küzdelem, Fejlődés Nemzeti himnusz: Esta é a Nossa Pátria Bem Amada | |||
 | |||
| Fővárosa | Bissau | ||
| é. sz. 12°, ny. h. 15° | |||
| Államforma | köztársaság | ||
| Vezetők | |||
| Államfő | José Mário Vaz | ||
| Miniszterelnök | Carlos Correia | ||
| Hivatalos nyelv | portugál | ||
| Beszélt nyelvek | volof, kreol, törzsi nyelvek | ||
| független | 1973. szeptember 24. | ||
| Tagság | ENSZ, Afrikai Unió (UA), Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP), Hivatalosan Portugál Nyelvű Afrikai Államok Szövetsége (PALOP), Latin Unió, Nyugat-afrikai Gazdasági Tömörülés (CEDEAO), Frankofónia, Portugál Gyarmatok Szövetsége. | ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | 1 704 255 fő (2013)[1] | ||
| Rangsorban | 152 | ||
| Becsült | 1 746 000 fő (2014. július) | ||
| Rangsorban | 152 | ||
| Népsűrűség | 48 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 36 125 km² | ||
| Rangsorban | 133 | ||
| Víz | 22% | ||
| Időzóna | GMT (UTC) | ||
| ▼ kinyitEgyéb adatok | |||
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Bissau-Guineai Köztársaság témájú médiaállományokat.
| |||
| |||
Bissau-Guinea – hivatalosan Bissau-Guineai Köztársaság, vagy portugálul República da Guiné-Bissau (IPA: ʁeˈpublikɐ dɐ ɡiˈnɛ biˈsaw) –, egy nyugat-afrikai állam, amely északon Szenegállal, délen Guineával határos, a nyugati partját pedig az Atlanti-óceán alkotja. Területe 36 125 km², becsült népessége kb. 1 600 000 fő.
Afrika egyik legkisebb állama a nyugati parton Szenegál és Guinea között, melynek felségterületéhez tartoznak a Bijagos-szigetek is. Több nemzetközi szervezetben is tag: ENSZ, Afrikai Unió (UA), Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP), Hivatalosan Portugál Nyelvű Afrikai Államok Szövetsége (PALOP), Latin Unió, Nyugat-afrikai Gazdasági Tömörülés (CEDEAO), Frankofónia, Portugál Gyarmatok Szövetsége. A Föld legszegényebb országai között tartják számon.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]Földrajz[szerkesztés]
Domborzat[szerkesztés]
Erősen tagolt partvidékét mocsaras, mangroveerdős síkság kíséri, amelyet az ország belseje felé alacsony dombvidék vált fel. Legmagasabb pontja: 210 m.
Vízrajz[szerkesztés]
Az ország területét számos folyó szövi át, melyek az esős időszakban hatalmas területeket öntenek el. Legjelentősebb folyók: Géba, Corubal, Kayanga.
Éghajlat[szerkesztés]
Bissau-Guinea éghajlata egész évben trópusi, meleg, kis hőmérséklet ingadozással. A hőmérséklet átlaga: 26,3 °C. Az átlagos csapadékmennyiség évente 2024 mm. Ennek zöme az esős évszakban hullik (június-szeptember/október). A száraz évszakban aszályos az időjárás.
Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]
A tengerparton mangrovepálma és mocsári erdők, a szigeteken és a parti lapályokon örökzöld esőerdők nőnek. Az ország belsejében száraz erdők, keleten fás és bokros szavannák vannak. Jellegzetes állatfajták a part menti sávban: nílusi krokodil, nílusi víziló, vörhenyes gödény, rózsás flamingó, marabu, a szavannákon: afrikai elefánt, kafferbivaly, antilop, leopárd, foltos hiéna. De az ország területén megtalálható az afrikai aranymacska, a sujtásos sakál, a villier petymeg, a mocsári manguszta és a gambiai mongúz, a csimpánz, a törpevíziló és a folyami disznó is.
Nemzeti parkjai[szerkesztés]
A nemzeti parkok az állatvilág gazdagságának megőrzése mellett a turizmust szolgálják.[2]
- Ilhas de Orango Nemzeti Park - szigetcsoport 27 hektár szárazföldi területtel.
- Joao Vieira e Poilao Tengeri Nemzeti Park: a Bijagos-szigetcsoport délnyugati része. Fő nevezetességei a többféle tengeri teknős.
- Rio Cacheu: nagy kiterjedésű mangrovepálma-erdő.
- Lagoa de Cufada: turistalátványosság, édesvizű tavak, tengeri lagúnák és erdők szövevénye.
Természeti világörökségei[szerkesztés]
Az UNESCO nem tart számon az országban olyan területet, amely a természeti világörökséghez tartozna.
Történelem[szerkesztés]
Az arab-iszlám hatás a 7. században érte el az ország lakosait. A 8-13. században a nyugat-szudáni Ghána, a 13-14.században a Mali Birodalom része lett, a 15.században Szongai Birodalom fennhatósága alá került. Portugál hajósok már 1446-ban felfedezték a Zöld-foki szigeteket, a Gambia folyó torkolatát, valamint a part menti szigeteket. Az első portugál település Cacheau volt (alapítva 1588-ban), ezt Bissau (1600-ban) követte. Az ország 1879-ben lett Portugália gyarmata Portugál Guinea néven.[3]
A vidék négy évszázadon át volt a rabszolga-kereskedelem központja. A 16-17.század során az angolok, franciák és hollandok is kereskedelmi telepeket hoztak létre. A 20.század kezdetétől a nagy monopóliumok zsákmányolták ki a gyarmatot. Elsősorban földimogyorót, pálmaolajat, rizst termesztettek, főként monokultúrában. 1942-ben Bolama helyett Bissau lett a főváros. Az ország 1951-től Portugália tengerentúli tartománya. A portugálok 1961-ben megszüntették az 1954-es "bennszülött statútumot", ami jelentős privilégiumokat biztosított a fekete afrikaiak egy vékony rétegének. Az ötvenes évek elejétől ellenállási csoportok működtek az országban s a Zöld-foki szigeteken. A csoportok 1956-ban a Partido Africano de Independencia de Guiné e Caco Verde (PAIGC), Guinea és a Zöld-foki szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja szervezetében egyesültek.
A PAIGC 1963-ban indított háborút Bissau-Guinea és a szintén portugál gyarmat Zöld-foki szigetek függetlenségének kivívásáért. Az Amílcar Cabral vezette felszabadító háború eredményeként 1972-ben tartották az első választásokat, s a népgyűlés kidolgozta a felszabadított Bissau-Guinea alkotmányát. Miután 1973 januárjában Cabralt Conakryban meggyilkolták, a népgyűlés 1973.szeptember 24-én egyoldalúan függetlenné nyilvánította az országot. Függetlenségét 1974 szeptemberében az 1974 áprilisában végrehajtott portugáliai államcsíny után létrejött új portugál vezetés hivatalosan is elismerte. Az ország első elnöke a meggyilkolt Amilcar Cabral öccse Luís Cabral lett. Az ország tagja lett az ENSZ-nek. 1975-ben Bissau-Guinea csatlakozott a loméi kereskedelmi egyezményhez, ami az Európai Közösségek és a fejlődő országok egy nagy csoportja között jött létre.
Az 1970-es évek második felében a gazdaság összeomlott, s burjánzott a korrupció. 1980-ban a Zöld-foki szigetekkel való sikertelen egyesülési kísérlet után egy katonai puccs 1980-november 15-én az addigi miniszterelnököt, João Bernardo Vieira dandártábornokotjuttatta az elnöki székbe. A PAIGC 1991-ben hozzájárult a többpárti demokrácia bevezetéséhez. Az első törvényes választásokat 1994-ben tartották, s ezek a PAIGC győzelmét hozták. Az 1998-ban kitört polgárháborúban több százezer ember vesztette el otthonát. 2000-ben a katonai uralom után ideiglenes kormány alakult. Az államfő Kumba Yala (PRS), a kormányfő Caetani N'Tchama lett. A demokráciába való átmenet a gazdasági elmaradottság mellett a polgárháború veszélye miatt lassú.
A 2005-ben tartott választások nyomán az 1998-ban Portugáliába menekült Vieira került az elnöki székbe, aki viszonylagos nyugalmat teremtett. Az ország azonban továbbra is nyomorog ( a világ 5. legszegényebb állama) és a közéletet a korrupció uralja. 2009. március elején ismét kitört a fegyveres harc az elnök és a vele szemben álló PAIGC adta kormány és a hadsereg vezetése között. Egyetlen éjszaka mind Vieira elnök, mind pedig a hadsereg vezérkari főnöke, Batista Tagmé Na Wait kölcsönösen merénylet áldozata lett.[4]
Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]
Alkotmány, államforma[szerkesztés]
elnöki köztársaság
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]
Az ország mai alkotmánya 1984-ből származik. Eszerint Bissau-Guinea elnöki köztársaság. 1991-től többpártrendszerű. A népi gyűlésnek 150 képviselő tagja van, akiket a nyolc, őt évre választott területi tanács választ meg a saját tagjai közül. A parlament választja az államtanács 15 tagját. Az államtanács elnöke a köztársasági elnök, aki egyben a kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka is. A minisztereket és az államtitkárokat a kormányfő nevezi ki.
A bírósági szervezet élén álló legfelsőbb bíróság bíráit az államtanács elnöke nevezi ki.
Politikai pártok[szerkesztés]
Elnökök[szerkesztés]
- 1973. szeptember 24. – 1980. november 14.: Luís de Almeida Cabral (puccsal elmozdítva)
- 1980. november 14. – 1999. május 7.: João Bernardo Vieira (puccsal elmozdítva)
- 1999. május 7. – 1999. május 14.: Ansumane Mané (katonai junta)
- 1999. május 14. – 2000. február 17.: Malam Bacai Sanhá (ideiglenesen)
- 2000. február 17. – 2003. szeptember 14.: Kumba Ialá (puccsal elmozdítva)
- 2003. szeptember 14. – 2003. szeptember 28.: Veríssimo Correia Seabra (katonai junta)
- 2003. szeptember 28. – 2005. október 1.: Henrique Rosa (ideiglenesen)
- 2005. október 1. – 2009. március 2.: João Bernardo Vieira (meggyilkolták)
- 2009. március 3. – 2009. szeptember 8.: Raimundo Pereira (ideiglenesen)
- 2009. szeptember 8. – 2012. január 9.: Malam Bacai Sanhá (meghalt)
- 2012. január 9. – 2012. április 12.: Raimundo Pereira (ideiglenesen, puccsal elmozdítva)
- 2012. április 12. – 2012. május 11.: Mamadu Ture Kuruma (katonai junta)
- 2012. május 11. – 2014. június 23.: Manuel Serifo Nhamadjo (ideiglenesen)
- 2014. június 23. – hivatalban: José Mário Vaz
Közigazgatási felosztás[szerkesztés]
Az országot 9 régió alkotja:
 |
|
Védelmi rendszer[szerkesztés]
A 2000 fős rendőrséggel együtt a fegyveres erők személyi állománya 8500 fő. Ebből 6100 főt tesz ki a szárazföldi hadsereg, ami 46 harckocsival, 50 ágyúval és aknavetővel, 60 páncélozott szállító járművel és néhány légvédelmi fegyverrel rendelkezik. A légierőnek 10 repülőgépe, 4 helikoptere és 100 fős személyzete van. A haditengerészet 300 emberrel 11 kisebb méretű hajót üzemeltet.[5]
Népesség[szerkesztés]
Általános adatok[szerkesztés]
A fővárosban, Bissau-ban 567 000 fő lakik. Az ország népessége 1 704 000 fő (2013). A népsűrűség: 37,2 fő/km². A népességnövekedési ráta: 2,23%. Várható átlagos élettartam: 50 év. Csecsemőhalandósági ráta: 108,5‰. Írástudatlanság 66%.
A hivatalos nyelv a portugál.
Népek: balanta (25%), fula (20%), mandingo (12%), manyako (10%), egyéb (biaffada, bidjogo, pepel, európai, mulatt).
A népesség vallásai: törzsi 50%, muzulmán 45%, keresztény 5%.
Legnépesebb települések[szerkesztés]
| Bissau-Guinea városai | |||||
| Rangsor | Név | Lakosság | Régió | ||
| 1979-es népszámlálás | 2005-ös becslés | ||||
| 1. | Bissau | 109 214 | 388 028 | Bissau | |
| 2. | Bafatá | 13 429 | 22 521 | Bafatá | |
| 3. | Gabú | 7 803 | 14 430 | Gabú | |
| 4. | Bissorã | n.a. | 12 688 | Oio | |
| 5. | Bolama | 9 100 | 10 769 | Bolama | |
| 6. | Cacheu | 7 600 | 10 490 | Cacheu | |
| 7. | Bubaque | 8 400 | 9 941 | Bolama | |
| 8. | Catió | 5 170 | 9 898 | Tombali | |
| 9. | Mansôa | 5 390 | 7 821 | Oio | |
| 10. | Buba | n.a. | 7 779 | Quinara | |
| 11. | Quebo | n.a. | 7 072 | Quinara | |
| 12. | Canchungo | 4 965 | 6 853 | Cacheu | |
| 13. | Farim | 4 468 | 6 792 | Oio | |
| 14. | Quinhámel | n.a. | 3 128 | Biombo | |
| 15. | Fulacunda | n.a. | 1327 | Quinara | |
Szociális rendszer[szerkesztés]
Gazdaság[szerkesztés]
Bissau-Guinea agrárország. Földünk 10 legszegényebb országának egyike. Gazdasága a mezőgazdaságán és a halászaton alapszik. Legfontosabb terménye és élelme a rizs. A polgárháború az ország infrastruktúráját teljesen tönkretette. A magas költségek miatt az ásványkincsek (kőolaj, foszfát, bauxit) kitermelése a közeljövőben nem várható. A gazdaság nagymértékben a külföldi segélyekre utalt, melyek a GDP 40%-át, az importnak közel kétharmadát teszi ki. Nemzeti valuta: afrikai valutaközösség (CFA-frank, röviden
XAF). A GNP nem hivatalos, a becsült érték 2004-ben 1,2 milliárd USD. A GNP/fő értéke szintén becsült adat 2004-ből, 900 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 54%, ipar 15%, szolgáltatás 31%. A nemzetközi kereskedelembe (a drogkereskedelmet kivéve)[6] alig kapcsolódik be.Általános adatok[szerkesztés]
Gazdasági ágazatok[szerkesztés]
Mezőgazdaság[szerkesztés]
A földterület 11%-a szántó, 38%-a rét és legelő, 38%-a erdő és bozót, 1%-a állandó kultúra, 12%-a egyéb terület. A fontosabb termesztett növények: rizs, cukornád, kukorica, gumós növényfélék, zöldség, banán, kakaó, batáta, mandula, olajpálma, kesudió, kókuszpálma, földimogyoró. Állattenyésztésben a legfontosabbak: a baromfi, a szarvasmarha és a sertés. A halászat és a fakitermelés is jelentős.
Ipar[szerkesztés]
Ipara fejletlen. Az élelmiszerfeldolgozás és a tartósítóipar területén találhatók számottevőbb kapacitások.
Kereskedelem[szerkesztés]
Fő kiviteli cikkei: kesudió, földimogyoró, bauxit, pálmamag, hal, gyapot. Legfontosabb behozatali cikkei: élelmiszerek, gépek, nyersanyag, kőolajtermékek nagy része ma is Portugáliából származik. Egyéb kereskedelmi partnerei: India, Olaszország, Szenegál, Kína, Thaiföld, Dél-Korea, Belgium.
Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés]
A Dél-Amerika és Európa közötti kábítószer-kereskedelem egyik fő tranzitállomása.[7]
Közlekedés[szerkesztés]
Az úthálózat hossza 5000 km, amiből 400 km az aszfaltozott. A legjelentősebb tengeri kikötő és nemzetközi repülőtér Bissauban van, ezenkívül még három kisebb kikötő és két kisebb repülőtér van. A belföldi közlekedés nagy része a vízi utakon bonyolódik.
Kultúra[szerkesztés]
.jpg)
Oktatási rendszer[szerkesztés]
Bissau-Guineában a lakosság 61%-a analfabéta. Az ország kormánya szigorúan ellenőrzi az iskolásokat, hogy járnak-e iskolába. Az iskolakötelezettség 6 éves kortól van. Az állam hivatalos nyelve a portugál, azonban a gyerekek otthon nem beszélik ezt, így nehéz a dolguk. Az országban létezik három egyetem a volt Amilcar Cabral amit most Lusofona egyetemnek hívnak, a Colinas de Boé Egyetem és a nemrégen nyílt Jean Peagget Egyetem.
Kulturális intézmények[szerkesztés]
Tudomány[szerkesztés]
Művészetek[szerkesztés]
Hagyományok, néprajz[szerkesztés]
Gasztronómia[szerkesztés]
Turizmus[szerkesztés]
Az időjárás a turistáskodáshoz decembertől áprilisig a legkedvezőbb. A fővárosból szükség szerint kisebb repülőgépek közlekednek minden nagyobb helységbe. A főútvonalakról leágazó ösvényeken csak száraz időszakban lehet terepjáróval közlekedni. A fertőzött vidékekről érkezők számára a sárgaláz elleni oltás kötelező; a maláriaelleni védekezés az egész országban szükséges. 2012 januárjában itt ért véget a Budapest–Bamako-rali.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése