Libéria [bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
| Libériai Köztársaság | |||
| Republic of Liberia | |||
| |||
| Nemzeti mottó: The love of liberty brought us here (angolul: A szabadság szeretete hozott minket ide Nemzeti himnusz: All Hail, Liberia, Hail! | |||
 | |||
| Fővárosa | Monrovia | ||
| é. sz. 6° 31′ 60″, ny. h. 9° 45′ 00″ | |||
| Államforma | elnöki köztársaság | ||
| Vezetők | |||
| Elnök | Ellen Johnson-Sirleaf | ||
| Hivatalos nyelv | angol | ||
| kikiáltása | 1847. július 26. | ||
| Tagság | ENSZ, Afrikai Unió, IMF | ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | 4 294 077 fő (2013)[1] | ||
| Rangsorban | 127 | ||
| Becsült | 4 397 000 fő (2014. július) | ||
| Rangsorban | 127 | ||
| Népsűrűség | 36,2 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 96 320 km² | ||
| Rangsorban | 101 | ||
| Víz | 13,5%% | ||
| Időzóna | GMT (UTC) | ||
| ▼ kinyitEgyéb adatok | |||
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Libériai Köztársaság témájú médiaállományokat.
| |||
Libéria független állam Nyugat-Afrikában, amely Sierra Leonéval, Guineával és Elefántcsontparttal határos.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]Földrajz[forrásszöveg szerkesztése]
Nyugat-afrikai ország.
Domborzat[forrásszöveg szerkesztése]
A tengerpart 550 km hosszú. Az Atlanti-óceán mocsaras, mangrove erdőkkel benőtt partja mentén széles parti síkság található. Az ország nagy része a 200–400 m magas, hullámos felszínű, folyók által felszabdalt Guineai-küszöbön terül el. Északi részén hegységek fekszenek: Nimba-, Wologisi-hegység. Legmagasabb pontja a Wutibih (1381 m).
Vízrajz[forrásszöveg szerkesztése]
A folyók Guinea felől délnyugatra, az Atlanti-óceánba tartanak. Legjelentősebb folyók: Saint John, Saint Paul.
Éghajlat[forrásszöveg szerkesztése]
Trópusi éghajlatú vidék. A hőmérséklet egész évben magas. Az esős évszak nyárra esik. A téli száraz évszakban Afrika belseje felől fúj a poros, száraz, forró harmattan szél, ami megkeseríti az emberek életét. Az éves csapadékmennyiség délről észak felé csökken. Egészen északon már nem elég zárt erdők felnövekedéséhez, itt szavanna alakult ki.
Élővilág, természetvédelem[forrásszöveg szerkesztése]
A polgárháború az emberek mellett a természetnek is ártott. Amikor összeomlik a rend, éheznek az emberek, nem érdekli őket, hogy a vadászzsákmány védett-e vagy sem.
Nemzeti parkjai[forrásszöveg szerkesztése]
A kb. tucatnyi nemzeti erdő mellett egy nagy nemzeti parkot jelöltek ki: Sapo Nemzeti Park.[2] Kiterjedt trópusi esőerdő, ahol megtiltottak minden emberi tevékenységet.
Történelem[forrásszöveg szerkesztése]
Antropológiai kutatások szerint Libéria térségének lakossága legkésőbb a 12. századra, de inkább régebbre megy vissza. A mende nyelvű népek nyugat felé terjeszkedtek, délre, az Atlanti-óceán felé szorítva számos kisebb etnikai csoportot. Ezek a népmozgások összefüggtek a régi szudáni Mali Birodalom 1375-ös bukásával, később a Szonghai Birodalom 1591-ben bekövetkezett bukásával. Ezen kívül hatott a belső vidékek elsivatagosodása, amely lakóit elköltözésre kényszerítette. Ezek az újonnan érkező emberek ismerték a pamutfonalat, a szövést, a vasmegmunkálást, rizst és szorgumot termesztettek, társadalmi és politikai intézményeiket a Mali és a Szonghai Birodalomtól örökölték.
Az ország partvidéke a 15. századtól vált ismertté a portugál hajósok előtt, akik 1461-ben fedezték fel és Bors-partnak nevezték el. A 16-18. század között a kikötőket folyamatosan rabszolga-kereskedők dúlták fel. Libéria ismert történelme tulajdonképpen az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, amikor ott a rabszolgaság megszüntetését követően az 1816-ban alapított Amerikai Kolonizációs Társaság az USA-ban felszabadított néger rabszolgákat letelepítette a területre. A felszabadított rabszolgák Afrikába történő visszatelepítésére a példát Anglia szolgáltatta, amikor 1787-ben Sierra Leonében megalapította Freetownt. Az első visszatelepülőket Libériába egy fehér misszionárius, Jehudi Ashmun vezette; 1821-ben érkeztek meg a Mesurado-fokra s egy évvel később várost alapítottak melyet James Monroe amerikai elnök tiszteletére Monroviának neveztek el. Libéria a bevándorlók telepeinek egyesítése által alakult meg 1847. július 26-án, amely sokáig Nyugat-Afrika egyedüli független állama volt.
A telepesek szemében Afrika az ígéret földje volt, de nem integrálódtak az afrikai társadalomba. Afrikában ők az "amerikaiak". Az állam szimbólumai - a zászló, a jelszó, a címer - és a kormányzat formái az alapítók amerikai hátterét idézik. Az amerikai libériaiak vallásgyakorlata, szokásai és kultúrája a polgárháború előtti amerikai Dél viszonyaiban gyökereztek. Ezek az eszmék közvetítésükkel nagy hatást gyakoroltak a bennszülött afrikaiakra. Az új nemzet, ahogy ők felfogták, a telepes közösség és a hozzájuk asszimilálódó afrikaiak egybefejlődése. A partvidéki "amerikaiak" és a belső vidékek "bennszülöttei" közötti örökös ellenségeskedés visszatérő témája az ország történetének. Az amerikai-libériai kisebbség többnyire sikeresen törekedett a dominanciára és arra, hogy önmagukra mint a bennszülöttek megmentőire tekintsenek. Az ország neve az újlatin nyelveken és a latinban "a szabadság földje" jelentéssel bír, a hazáé, ahol nincs rabszolgaság.
Történelme során Libéria élvezte az Amerikai Egyesült Államok támogatását, nem hivatalos együttműködését. Libéria kormányzata, amelynek mintája az Amerikai Egyesült Államoké volt, formájában demokratikus volt, de lényegében nem. 1877 után az True Whig Party monopolizálta a politikai hatalmat az országban, a választott tisztségek elosztása a párton belül dőlt el, a választás lényegében kinevezéssé silányult. Az egymást követő kormányoknak két problémával kellett küzdeni: egyik a szomszédos gyarmati hatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország nyomása, a másik a pénzügyi bizonytalanság - mindkettő veszélyeztette az ország szuverenitását. Libéria független tudott maradni Afrika gyarmatosításakor, de kiterjedt területeket vesztett, amelyeket Nagy-Britannia és Franciaország annektált. Gazdasági fejlődését hátráltatta a libériai árucikkek piacvesztése a 19. század végén és a túlzott eladósodás miatti hitelképtelenség. A hiteltörlesztés tőkét vont el a gazdaságtól.
Két jelentős esemény mozdította ki Libériát az elszigeteltségből. Az első 1926-ban volt: nagy koncessziós területet kapott az amerikai tulajdonú Firestone Plantation Company; ez lett az első lépés a libériai gazdaság (korlátozott) modernizálásában. A másik fontos esemény a második világháború volt, amikor az Amerikai Egyesült Államok műszaki és gazdasági segítséget nyújtott Libériának, elősegítendő a gazdasági fejlődést és társadalmi változásokat.
1980-ban Samuel Doe őrmester katonai puccsal megdöntötte az addig stabil államrendet. 1985-ben választási győzelmével megerősítette hatalmát. 1990-ben Charles Taylor, Doe korábbi munkatársa gerilláival támadást intézett a főváros ellen. Doe-t meggyilkolták. Taylorék 1991-ben fegyverszünetet kötöttek Prince Johnsonnal, aki szintén aspirált az elnöki székre, s átmeneti elnöknek Amos Sawyert nevezték ki. 1992-ben azonban újra harcok kezdődtek. 1993-ra az ország szinte ketté szakadt, keleten Taylorék, nyugaton Johnsonék irányítottak. 2003 közepén végül az Egyesült Nemzetek Szervezet által kiküldött afrikai békefenntartó csapatok elfogták Taylort, Nigériába szállították és megkezdődött a békés állapotok helyreállítása.
Taylor távozása után 2003 végén ideiglenes kormány alakult. Elsődleges feladata a tisztességes és békés választások előkészítése volt. A békefenntartó csapatok védelme alatt Libériában sikeresen megtartották a 2005 őszi elnökválasztást. Október 11-én 23 jelölt indult, legesélyesebbnek George Weah kru nemzetiségű, nemzetközi hírű labdarúgó számított. Az első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges többséget, a második fordulóba Weah és Ellen Johnson-Sirleaf jutott. A november 8-án tartott második fordulót döntő fölénnyel Ellen Johnson-Sirleaf nyerte, egy Harvardon végzett közgazdász. Mindkét forduló békés és rendezett volt, a libériaiak ezrei vártak türelmesen, hogy leadhassák szavazatukat.
Az Amnesty International 2006. évi összefoglalója a libériai helyzetről: "Az erőszak elszórt kitörései továbbra is veszélyeztetik a békét. A korábbi lázadó harcosok erőszakkal is tiltakoznak lefegyverzésük és leszerelésük ellen, mivel akkor jövedelem nélkül maradnak. Lassú a haladás a rendőrség, a bírósági és büntetőbíróság rendszer megreformálásában, gyakori az erőszak a bűnelkövetőkkel szemben. Elfogadták a Független Emberjogi Országos Bizottság és az Igazság és Megbékélés Bizottsága felállításáról szóló törvényeket. 200 000-nél több belföldi és külföldre távozott menekült tért vissza otthonába, de a föld és tulajdon feletti vita gyakran okoz etnikai feszültséget. Az Egyesült Nemzetek Szervezet ismét szankciókat vezetett be a gyémánt- és fakereskedelem terén. A fegyveres konfliktus idején elkövetett bűnök büntetlenül maradtak."
Államszervezet és közigazgatás[forrásszöveg szerkesztése]
Alkotmány, államforma[forrásszöveg szerkesztése]
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[forrásszöveg szerkesztése]
1847 óta Libéria köztársaság. 1984-ben új alkotmányt kapott, az amerikai modellt vették át. Libéria elnöki köztársaság.
Az ország elnökét 6 évre választják, aki az államfő, a kormányfő és a katonai főparancsnok. A parlament 2 kamarás. A felsőháznak a neve a szenátus (15 képviselő) és az alsóháznak a képviselőház (64 képviselő). A fehéreknek nincs szavazati joguk.
Politikai pártok[forrásszöveg szerkesztése]
- National Patriotic Party (NPP) – kormánypárt
- Unity Party (UP) – ellenzék
- Liberia Action Party (LAP)
- Liberian People's Party (LPP)
- Liberia Unification Party (LUP)
- National Democratic Party of Liberia (NDPL)
- True Whig Party (TWP)
- United People's Party (UPP)
Elnökök[forrásszöveg szerkesztése]
Közigazgatási felosztás[forrásszöveg szerkesztése]
Libériában 15 régió található:
- Bomi
- Bong
- Gbarpolu
- Grand Bassa
- Grand Cape Mount
- Grand Gedeh
- Grand Kru
- Lofa
- Margibi
- Maryland
- Montserrado
- Nimba
- River Cess
- River Gee
- Sinoe
Védelmi rendszer[forrásszöveg szerkesztése]
Népesség[forrásszöveg szerkesztése]
.jpg)
A népességnövekedési ráta 1,91%. A várható átlagos élettartam 52 év. A csecsemőhalandósági ráta igen magas: 15,7% (átlagosan több mint 155 csecsemő hunyt el 1000 szülésből). Népek: elsősorban az USA-ból, részben Kongóból és a karibi térségből visszatelepített volt rabszolgák (5%), bennszülött törzsek (95%).
Általános adatok[forrásszöveg szerkesztése]
Legnépesebb települések[forrásszöveg szerkesztése]
Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[forrásszöveg szerkesztése]
A 2008-as népszámlálás adatai szerint libéria népességének 85,5%-a keresztény, 12,2%-a muszlim, 1,5% vallástalan, 0,5% hagyományos vallások követője, 0,3% pedig egyéb vallást követ.[3]
Hivatalos nyelv az angol, de a többség a saját nyelvét használja. Kb. 20 nyelv jellemző.
Lakosság: Libériaiak , és Sierra Leoneiak. A lakosság hihetetlenül heterogén. Az uralkodó etnikum mindössze négy százaléknyi kleol, vagy más nevén americo-libériai. A helyi népek közül a legjelentősebbek a kpellék tizenkilenc százalékkal, a baszák tizenhárom százalékkal, a grebok tíz százalékkal, a kruk hét százalékkal, a dzsolák vagy dzsok szintén hét százalékkal. A még mindig fennmaradó negyvennégy százalék, számtalan kisebb szudáni nép között oszlik meg. Pl. mandinka, gio stb. Forrás: Navigátor Világ Atlasz Kossuth II. 2011.
Szociális rendszer[forrásszöveg szerkesztése]
Ebola[forrásszöveg szerkesztése]
2014 februárjában Guineában, Sierra Leonében, és Libériában megjelent az ebola vírus, 6 hónap alatt csaknem hétszáz embert ölve meg. Ennek a járványnak a mortalitása 2014 augusztusáig 55-60%-os volt. Miután júliusban Libériából repülőgépen a nigériai Lagosba hurcolták a vírust, a libériai kormány azonnal lezárta a határait, és megtiltott minden tömegrendezvényt, és sporteseményt.[4][5]
A vírus elleni küzdelmet a lakosság hozzáállása nehezíti. Egyrészt nem akarják, hogy a hozzátartozók kórházba kerüljenek, mert akkor nem temethetik el őket a szokásoknak megfelelően - megcsókolják a halottak arcát, amivel nagy eséllyel fertőződnek - másrészt rettegnek az orvosoktól, mert azt hiszik, ők hozzák az ebolát, és fertőzik meg az embereket direkt.
A vírus megölte a betegséggel foglalkozó első számú orvost is, Samuel Brisbane-t,[6] valamint két amerikai állampolgár, köztük egy orvos is megfertőződött.[7]
Gazdaság[forrásszöveg szerkesztése]
A legkevésbé fejlett országok közé tartozik: a polgárháborúk teljesen tönkretették az ország gazdaságát, infrastruktúráját, a szolgáltatási tevékenységek szinte teljesen megszűntek. 1997-től kezdve ugyan már kimutatható némi gazdasági fellendülés, az off-shoretevékenység vette kezdetét. Jelenleg a pénzmosás egyik nemzetközi központjának számít, sőt az illegális fegyver-, kábítószer- és gyémántkereskedelem nyugat-afrikai központja is. A GNP értéke nem hivatalos, de a becsült érték 3 630 millió USD. Az egy főre eső évi USD értéke sem hivatalos, a becsült érték 1100 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 60%, ipar 10%, szolgáltatás 30%. Az ENSZ már 2001-ben embargót hirdetett a libériai gyémántra. Az újabb polgárháború még inkább tönkretenné gazdaságát. Az illegális kereskedelem rendkívül magasfokú, így a tényleges kereskedelmi adatok „messze állnak” a valós helyzettől. Az értékes trópusi fák és a gyémánt majd teljes egésze csempészet útján kerül ki Libériából.
Általános adatok[forrásszöveg szerkesztése]
A liberális adózás miatt Libériának van a világon a második legnagyobb kereskedelmi flottája,[8] a hajók azonban szinte kizárólag külföldi tulajdonban vannak.
Gazdasági ágazatok[forrásszöveg szerkesztése]
Mezőgazdaság[forrásszöveg szerkesztése]
Saját fogyasztásra elsősorban rizst, maniókát, jamszgyökeret és főzőbanánt termesztenek. Exportra - főként amerikai kézben lévő nagy ültetvényeken - nyerskaucsukot termelnek, valamint kávét, kakaót és pálmamagot. A faállomány gazdag trópusi nemesfában.
Ipar[forrásszöveg szerkesztése]
Az 1950-es évektől külföldi vállalatok vasércet bányásznak. Kis mennyiségben van arany és gyémánt is. A nagyobb gyárakban vegyipari termékeket állítanak elő (kaucsukfeldolgozás, kőolaj-finomítás), a kisebb üzemekben (élelmiszer-, textil-, fémipar) főleg fogyasztási cikkeket gyártanak.
Kereskedelem[forrásszöveg szerkesztése]
Főbb árucikkek 2014-ben:[9]
- Export: gumi, faanyag, vas, gyémánt, kakaó, kávé
- Import: üzemanyag, vegyszer, gépek, berendezések, iparcikk; élelmiszerek
Főbb partnerek 2014-ben:[9]
- Export: Kína 31,9%, Görögország 8,8%, USA 8,6%, Németország 8,2%, Franciaország 7,3%
- Import: Szingapúr 33,9%, Dél-Korea 25,6%, Kína 14,7%, Japán 9,1%
Az országra jellemző egyéb ágazatok[forrásszöveg szerkesztése]
Közlekedés[forrásszöveg szerkesztése]
Az úthálózat 10000 km, ebből 750 km aszfaltozott. A három vasútvonal 520 km hosszú és az ércbányákat köti össze a tengeri kikötőkkel Monroviában és Buchananban. Monrovia mellett nemzetközi repülőtér működik.
Kultúra[forrásszöveg szerkesztése]
Oktatási rendszer[forrásszöveg szerkesztése]
Általános tankötelezettség 6-tól 16 éves korig van; a felnőtt lakosság 2/3-a ennek ellenére analfabéta. 1982-től Monroviában egyetem működik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése