Latin-Amerikai gyarmatbirodalmak

A latin-amerikai államok politikai önállósága a spanyol és portugál gyarmatbirodalom felbomlásával kezdődött a 19. század elején. A jelet az anyaországokra nehezedő napóleoni háborúk adták meg. A forradalmak vezetői a jómódú kreolok voltak, akik immár elutasították az anyaország politikai és gazdasá gi gyámkodását. A spanyol uralkodó, VII. Ferdinánd nem nézhette tétlenül birodalma szétesését: elkezdődött a néhol egy évtizedig tartó függetlenségi háború. A dél-amerikai szabadságharcosok szerencséjére a Szent Szövetség nem avatkozott bele a küzdelembe.

Latin-Amerika függetlenségi harcai és ennek következményei

1808-1830 között 18 független új állam alakult a négy korábbi alkirályság és Brazília területén. Harcok nélkül kivívni önállóságát csak ez utóbbinak sikerült. A függetlenség kivívása nem szüntette meg a meglévő társadalmi, gazdasági, politikai ellentmondásokat. A 19. század elején kivívott függetlenség nem a bennszülött indián lakosság, az itt született fehérek-kreolok és mesztic, néger, mulatt rétegek közös ügyeként jött létre. A földbirtokos- és gazdag kreol kereskedőrétegek sikere volt, elsősorban angol pénzügyi segítséggel. A harcokban megerősödött a katonatiszti réteg, amely a háborúk múltával a politikai életbe kapcsolódott bele. A régi gyarmatosítók helyét pedig új "védnökök" foglalták el (USA, Anglia), s növelték gazdasági és ezáltal politikai befolyásukat a térségben. Az ebben a korban kialakult államformák (diktatúra, köztársaság) váltakozásai ma is jellemzik Közép- és Dél-Amerika országait.