Óráról órára bebizonyosodik az a szomorú és elképesztő állítás, hogy Ariel Saron fél évvel ezelőtti Szikla-mecset környéki látogatása csupán ürügy volt arra, hogy a palesztin területen kirobbanjanak és fellángoljanak a zavargások. Azok a zavargások, melyeknek elsősorban ártatlan gyerekek fizetik meg az árát, és amelyek egyre távolítják a közel-keleti békét. Azt a békét, amely egy évvel ezelőtt kézzelfogható volt, és amelynek megvalósítására történelmi lehetőség kínálkozott. De végül győzedelmeskedett a terrorizmus és a gyűlölet, amely fontos szerepet játszott Ehud Barak bukásában, aki olyan engedményeket tett a béke érdekében, amelyet minden objektív megfigyelő történelmi jelentőségűnek nevezett. Mivel a béke megvalósítása a Közel-Keleten megkérdőjelezi a terrorista szervezet, a Hamasz létét és legitimitását, nincs mit csodálkozni azon, hogy az újra fellobbantja az erőszakot, hiszen békés környezetben nincs helye olyan szervezetnek, amely terrorizálásból és anarchiából él. Nem lehet Ariel Saron Szikla-mecset környéki lényegtelen látogatásának tulajdonítani olyan zavargások fellobbanását, amelyek naponta folytatódnak több mint fél éve, és amelyek több mint ötszáz áldozatot – többségükben gyerekeket – követelnek; itt csak előre tervezett, szándékos zavargásokról lehet beszélni.
Hamasz-szimpatizáns röplapot oszt Bejrútban. Terrorista jelszavak Fotó: Reuters
Figyelemre méltó, hogy a világ különböző tájain működő iszlám terrorista szervezetek – beleértve a Hamaszt – hasonlítanak egymásra tulajdonságaikban, jellegzetességeikben, stílusukban, indítékaikban és magatartásukban, ami arra utal, hogy nem fanatista szervezetekről van szó, hanem olyan vallásról, amely szilárd alapot ad a terrorizmusnak, amelyet nemcsak földalatti iszlám szervezetek, hanem iszlám kormányok is gyakorolnak (lásd Irán, Afganisztán, Szudán, Pakisztán). Ezek a jellegzetességek, stílusok és magatartások a következő elemekben foglalhatók össze:
Lelkiismeret-hiány
A kívülálló megfigyelőt megdöbbentik azok az alantas módszerek, amelyeket ezek az iszlám terrorista szervezetek és az iszlám kormányok használnak céljuk elérése érdekében. Ez általában a harc mindenki ellen, aki nem muzulmán, és nem fogadja el az iszlám feltételeit. Kiváló példa erre a Hamasz terroristaszervezet, amely minden lelkiismeret, minden józan megítélés, minden felelősség nélkül több mint fél éven át naponta utcára és halálba küld olyan gyerekeket, akiknek átlagéletkora hét és tizenhárom év közötti. Olyan gyerekeket, akik számára utcára menni és kövekkel dobálni az izraeli katonákat nem több izgalmas játéknál, hiszen tízéves gyerekeket értelemszerűen nem érdekel a politika, nem tudatos politikai célokért tüntetnek. Mivel ezeknek a gyerekeknek többsége nyomorúságos körülmények között, ingerszegény környezetben él, hallatlan izgalmas játék kimenni és dobálni a katonákat, elmenekülni az üldözőiktől, majd visszafordulni, és újra dobálni – ez valóságos "rabló-pandúr".
Ugyanakkor a gyerek veszélyérzete rendkívül csekély, és az a tény, hogy bármelyik pillanatban golyót kap és meghal, egyáltalán nem képez számára elrettentő erőt. Ezekben a zavargásokban egyáltalán nem ezek a gyerekek a felelősök, hanem azok a felnőttek, akik szemrebbenés nélkül utcára küldik őket, miközben tisztában vannak azzal, hogy a következő pillanatban halottak lehetnek.
A Hamasz minden kiáltványában azt állítja, hogy tevékenysége a palesztin nép felemelkedéséért és függetlenségéért folyik, de nem tudja megmagyarázni, hogyan lehet egy népet felemelni az erőszakon és a halálon keresztül. A józan ész arra tanított, hogy egy nép felemelkedésének útja nem az, hogy gyerekeket küldünk az utcára köveket dobálni, hanem az, hogy iskolába küldjük, tanítjuk őket, kórházat nyitunk nekik, bevezetjük otthonukba az ivóvizet, szennyvízcsatornákat építünk a nyílt utcákon folyó, vérrel kevert szennyvíz helyett. A nép nem attól emelkedik fel, hogy gyerekek kiabálják az utcán: halál, halál Izraelre, hanem attól, hogy tiszta ruhát adunk rájuk.
Figyelemre méltó, hogy a gyerekek többsége mezítláb megy az utcára tüntetni és kiabálni, ami arra utal, hogy ezeknek a szerencsétlen megtévesztetteknek inkább van szükségük cipőre, mint golyóra.
Ugyanezt a magatartást követik azok az iszlám kormányok, amelyeket elméletileg felelősnek neveznek. Az iráni kormány az Irakkal nyolc évig folytatott háború alatt nem talált kifogásolni valót abban, hogy önkéntes gyerekek harcoljanak a fronton minden katonai kiképzés nélkül. Egyetlen kiképzésük az volt, hogyan lehet a paradicsom kulcsát ábrázoló szalagot felkötni a fejükre.
Brutalitás és destrukció
Az iszlám kormányokban és az iszlám terrorista szervezetekben – különösen a Hamaszban – a civil társadalmak számára ismeretlen brutális kegyetlenség figyelhető meg. A palesztin terrorista szervezet rettegésben tartja a palesztin terület értelmiségi rétegét. Brutálisan leszámol azokkal az emberekkel, akik merészkednek felvetni a párbeszéd lehetőségét az izraeliekkel, vagy bármilyen gazdasági, kulturális vagy politikai kapcsolatban állnak a zsidókkal, Allah ellenségeivel. Ugyancsak nem riadnak vissza attól, hogy a megcélzott áldozat terhes anya vagy gyerek (lásd a tízhónapos Salhevet Pass esetét, akit édesanyja karjában lőttek fejbe, vagy az izraeli házaspárt, akit autójukban lőttek le, három gyerekük szeme láttára). Ennek a terrorista szervezetnek a gyilkolás és a rombolás az egyetlen tehetsége. Felépíteni, javítani, konstruálni valamit képtelenek. Ugyanez látható Algériában, ahol az iszlám fanatista szervezetek ártatlan civileket mészárolnak le, nem kímélve sem gyereket, sem öreget. Az áldozatok egyetlen bűne, hogy nem csatlakoztak hozzájuk a fejetlen és értelmetlen mészárlásokban. Módszerük brutalitása a legkegyetlenebb gyilkosokra emlékeztet. Az áldozatoknak élve elvágják a torkát, a terhes nők hasából kiveszik a magzatot.
A destruktivitásban hasonlítanak hozzájuk az iszlám kormányok. Lásd a tálib kormány tehetségét a rombolásban és a megsemmisítésben, vagy az iráni gazdaságot, amely az iszlám fanatista kormányzás 22 éve alatt még nem ért arra a szintre, ahol 1979-ben, vagyis a hatalomra kerülésükkor volt.
Céltalan erőszak
Elképesztő, hogy a Hamasz terrorista szervezet a racionális tények szempontjából céltalan erőszakot gyakorol. Természetesen állítják, hogy létezik céljuk, minden kiáltványukban hangsúlyozzák, hogy a cél: megszabadítani egész Palesztinát a zsidóktól, vagyis megsemmisíteni Izraelt. Bámulatos módon nem tudják megmagyarázni, hogyan tud néhány százezer ember megsemmisíteni hatmillió zsidót, és legyőzni egy olyan hadsereget, amely a katonai szakértők szerint az ötödik legerősebb hadsereg a világon, és ráadásul atomfegyverrel is rendelkezik. Vagyis a cél minden racionalizmust nélkülöz, ha egyáltalán célnak lehet nevezni olyan tevékenységet, amely más nép meggyilkolására és más állam megsemmisítésére irányul. Igazából a terroristák személyiségtorzulása nyilvánul meg az agresszivitáson keresztül, hiszen torzulásuk levezetésének egyetlen útja az erőszak, attól függetlenül, hogy ki ellen irányul. Lásd az afganisztáni polgárháború esetét, ahol különböző iszlám fanatikus csoportok a szovjet hadsereg kiüldözése után egymásnak estek, anélkül hogy meg tudnák magyarázni, miért keveredtek hosszú éveken keresztül háborúba egymás ellen, vagy mi a különbség az Ahmed Sah Maszud vezette terrorista szervezet és a tálib fanatista szervezet között.
Az iszlám fanatista kormányok sem viselkednek másképp. Lásd az iraki–iráni háborút, amely céltalanul robbant ki, és folytatódott nyolc éven át, anélkül hogy bárki tudná, miért kezdődött, és miért fejeződött be. Az a háború, amely Iránnak napi harmincmillió dollárjába került, és amelynek végszámlája egymillió-kétszázezer halott, közöttük négyszázötvenezer olyan gyerek, aki részt vett a háborúban, és nem érte meg a tizenöt éves kort.
Haladásellenes és antidemokratikus program
Az iszlám terrorista szervezetek, köztük a Hamasz, általában a szélsőséges vallási jobboldalhoz tartoznak, és mivel ez a vallás az iszlám, megtalálhatók benne az antihumánus elemek. Ezek a terrorista szervezetek ideológiájukban az iszlám társadalmak legelmaradottabb gondolatait hordozzák. A nőknek nincs szerepük a szervezet felépítésében. A terrorista mozgalomnak a társadalomról és a vallásról alkotott fogalma olyan középkori elemeket tartalmaz, mint például a nők fogyatékossága, a demokratikus struktúrák szükségtelensége. Ezért a Hamasz felépítésében az engedelmesség a legfontosabb motívum: a legvéresebb parancsokat végre kell hajtani kérdés nélkül, hiszen ezeket nem a vezetők adták, hanem Allah. Lásd az öngyilkos merényleteket, ahol a halálba küldöttek többsége gyerek. A merényletek végrehajtásukban és céljukban érthetetlenek. A kép ismétlődik: tíz-tizenkét éves gyerek felszáll a buszra, dereka körül több kiló robbanóanyag, és felrobbantja magát a buszon véletlenül vele együtt tartózkodó emberekkel.
Megfigyelhető ezekben a terrorista szervezetekben, hogy a tagok és a vezetők között nem létezik demokratikus párbeszéd, hiszen a dialógus ellentmond egész anarchista és erőszakos tevékenységüknek. Robbantani kell, ölni, rombolni szó nélkül. Kérdezni a tettek értelméről, vagy békésebb eszközökről: Allah-ellenes felvetések.
A jövőről beszélni kockázatos vállalkozás, amíg nem látja tisztán a civil világ, hogy az iszlám terrorista szervezetek nemcsak a Közel-Keletet fenyegetik, hanem az egész emberiséget.
Lelkiismeret-hiány
A kívülálló megfigyelőt megdöbbentik azok az alantas módszerek, amelyeket ezek az iszlám terrorista szervezetek és az iszlám kormányok használnak céljuk elérése érdekében. Ez általában a harc mindenki ellen, aki nem muzulmán, és nem fogadja el az iszlám feltételeit. Kiváló példa erre a Hamasz terroristaszervezet, amely minden lelkiismeret, minden józan megítélés, minden felelősség nélkül több mint fél éven át naponta utcára és halálba küld olyan gyerekeket, akiknek átlagéletkora hét és tizenhárom év közötti. Olyan gyerekeket, akik számára utcára menni és kövekkel dobálni az izraeli katonákat nem több izgalmas játéknál, hiszen tízéves gyerekeket értelemszerűen nem érdekel a politika, nem tudatos politikai célokért tüntetnek. Mivel ezeknek a gyerekeknek többsége nyomorúságos körülmények között, ingerszegény környezetben él, hallatlan izgalmas játék kimenni és dobálni a katonákat, elmenekülni az üldözőiktől, majd visszafordulni, és újra dobálni – ez valóságos "rabló-pandúr".
Ugyanakkor a gyerek veszélyérzete rendkívül csekély, és az a tény, hogy bármelyik pillanatban golyót kap és meghal, egyáltalán nem képez számára elrettentő erőt. Ezekben a zavargásokban egyáltalán nem ezek a gyerekek a felelősök, hanem azok a felnőttek, akik szemrebbenés nélkül utcára küldik őket, miközben tisztában vannak azzal, hogy a következő pillanatban halottak lehetnek.
A Hamasz minden kiáltványában azt állítja, hogy tevékenysége a palesztin nép felemelkedéséért és függetlenségéért folyik, de nem tudja megmagyarázni, hogyan lehet egy népet felemelni az erőszakon és a halálon keresztül. A józan ész arra tanított, hogy egy nép felemelkedésének útja nem az, hogy gyerekeket küldünk az utcára köveket dobálni, hanem az, hogy iskolába küldjük, tanítjuk őket, kórházat nyitunk nekik, bevezetjük otthonukba az ivóvizet, szennyvízcsatornákat építünk a nyílt utcákon folyó, vérrel kevert szennyvíz helyett. A nép nem attól emelkedik fel, hogy gyerekek kiabálják az utcán: halál, halál Izraelre, hanem attól, hogy tiszta ruhát adunk rájuk.
Figyelemre méltó, hogy a gyerekek többsége mezítláb megy az utcára tüntetni és kiabálni, ami arra utal, hogy ezeknek a szerencsétlen megtévesztetteknek inkább van szükségük cipőre, mint golyóra.
Ugyanezt a magatartást követik azok az iszlám kormányok, amelyeket elméletileg felelősnek neveznek. Az iráni kormány az Irakkal nyolc évig folytatott háború alatt nem talált kifogásolni valót abban, hogy önkéntes gyerekek harcoljanak a fronton minden katonai kiképzés nélkül. Egyetlen kiképzésük az volt, hogyan lehet a paradicsom kulcsát ábrázoló szalagot felkötni a fejükre.
Brutalitás és destrukció
Az iszlám kormányokban és az iszlám terrorista szervezetekben – különösen a Hamaszban – a civil társadalmak számára ismeretlen brutális kegyetlenség figyelhető meg. A palesztin terrorista szervezet rettegésben tartja a palesztin terület értelmiségi rétegét. Brutálisan leszámol azokkal az emberekkel, akik merészkednek felvetni a párbeszéd lehetőségét az izraeliekkel, vagy bármilyen gazdasági, kulturális vagy politikai kapcsolatban állnak a zsidókkal, Allah ellenségeivel. Ugyancsak nem riadnak vissza attól, hogy a megcélzott áldozat terhes anya vagy gyerek (lásd a tízhónapos Salhevet Pass esetét, akit édesanyja karjában lőttek fejbe, vagy az izraeli házaspárt, akit autójukban lőttek le, három gyerekük szeme láttára). Ennek a terrorista szervezetnek a gyilkolás és a rombolás az egyetlen tehetsége. Felépíteni, javítani, konstruálni valamit képtelenek. Ugyanez látható Algériában, ahol az iszlám fanatista szervezetek ártatlan civileket mészárolnak le, nem kímélve sem gyereket, sem öreget. Az áldozatok egyetlen bűne, hogy nem csatlakoztak hozzájuk a fejetlen és értelmetlen mészárlásokban. Módszerük brutalitása a legkegyetlenebb gyilkosokra emlékeztet. Az áldozatoknak élve elvágják a torkát, a terhes nők hasából kiveszik a magzatot.
A destruktivitásban hasonlítanak hozzájuk az iszlám kormányok. Lásd a tálib kormány tehetségét a rombolásban és a megsemmisítésben, vagy az iráni gazdaságot, amely az iszlám fanatista kormányzás 22 éve alatt még nem ért arra a szintre, ahol 1979-ben, vagyis a hatalomra kerülésükkor volt.
Céltalan erőszak
Elképesztő, hogy a Hamasz terrorista szervezet a racionális tények szempontjából céltalan erőszakot gyakorol. Természetesen állítják, hogy létezik céljuk, minden kiáltványukban hangsúlyozzák, hogy a cél: megszabadítani egész Palesztinát a zsidóktól, vagyis megsemmisíteni Izraelt. Bámulatos módon nem tudják megmagyarázni, hogyan tud néhány százezer ember megsemmisíteni hatmillió zsidót, és legyőzni egy olyan hadsereget, amely a katonai szakértők szerint az ötödik legerősebb hadsereg a világon, és ráadásul atomfegyverrel is rendelkezik. Vagyis a cél minden racionalizmust nélkülöz, ha egyáltalán célnak lehet nevezni olyan tevékenységet, amely más nép meggyilkolására és más állam megsemmisítésére irányul. Igazából a terroristák személyiségtorzulása nyilvánul meg az agresszivitáson keresztül, hiszen torzulásuk levezetésének egyetlen útja az erőszak, attól függetlenül, hogy ki ellen irányul. Lásd az afganisztáni polgárháború esetét, ahol különböző iszlám fanatikus csoportok a szovjet hadsereg kiüldözése után egymásnak estek, anélkül hogy meg tudnák magyarázni, miért keveredtek hosszú éveken keresztül háborúba egymás ellen, vagy mi a különbség az Ahmed Sah Maszud vezette terrorista szervezet és a tálib fanatista szervezet között.
Az iszlám fanatista kormányok sem viselkednek másképp. Lásd az iraki–iráni háborút, amely céltalanul robbant ki, és folytatódott nyolc éven át, anélkül hogy bárki tudná, miért kezdődött, és miért fejeződött be. Az a háború, amely Iránnak napi harmincmillió dollárjába került, és amelynek végszámlája egymillió-kétszázezer halott, közöttük négyszázötvenezer olyan gyerek, aki részt vett a háborúban, és nem érte meg a tizenöt éves kort.
Haladásellenes és antidemokratikus program
Az iszlám terrorista szervezetek, köztük a Hamasz, általában a szélsőséges vallási jobboldalhoz tartoznak, és mivel ez a vallás az iszlám, megtalálhatók benne az antihumánus elemek. Ezek a terrorista szervezetek ideológiájukban az iszlám társadalmak legelmaradottabb gondolatait hordozzák. A nőknek nincs szerepük a szervezet felépítésében. A terrorista mozgalomnak a társadalomról és a vallásról alkotott fogalma olyan középkori elemeket tartalmaz, mint például a nők fogyatékossága, a demokratikus struktúrák szükségtelensége. Ezért a Hamasz felépítésében az engedelmesség a legfontosabb motívum: a legvéresebb parancsokat végre kell hajtani kérdés nélkül, hiszen ezeket nem a vezetők adták, hanem Allah. Lásd az öngyilkos merényleteket, ahol a halálba küldöttek többsége gyerek. A merényletek végrehajtásukban és céljukban érthetetlenek. A kép ismétlődik: tíz-tizenkét éves gyerek felszáll a buszra, dereka körül több kiló robbanóanyag, és felrobbantja magát a buszon véletlenül vele együtt tartózkodó emberekkel.
Megfigyelhető ezekben a terrorista szervezetekben, hogy a tagok és a vezetők között nem létezik demokratikus párbeszéd, hiszen a dialógus ellentmond egész anarchista és erőszakos tevékenységüknek. Robbantani kell, ölni, rombolni szó nélkül. Kérdezni a tettek értelméről, vagy békésebb eszközökről: Allah-ellenes felvetések.
A jövőről beszélni kockázatos vállalkozás, amíg nem látja tisztán a civil világ, hogy az iszlám terrorista szervezetek nemcsak a Közel-Keletet fenyegetik, hanem az egész emberiséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése