Az iszlám tanulmányozójának nagy figyelmet kell fordítania arra a kérdésre, mi
a meghatározó ereje ennek a vallásnak, amely ezerötszáz év alatt több mint
egymilliárd embert toborzott, és további terjedéséhez és hódításához Európa
területén nem fér kétség. Erre a kérdésre válaszolva be kell tekintenie az iszlám
alapjaiba, amely a hagyományos muzulmán teológia szerint öt pillérből áll,
zseniális és egyedülálló zárt rendszert teremtve. Az idő múltával – az
akció-reakció törvényei szerint – ez a rendszer biztosítja az alapok megmaradását
és egyben megmerevedését. Ebben a rendszerben nagy szerepet játszik a bevezetés, a
bekebelezés előkészítése, és a megadás (az iszlám szó magában megadást jelent).

Az első pillér (Al sahada – tanúskodás) a bevezetés a rendszer világához. A
muzulmán teológia gondolatmenetében a "nincs – csak" a főszereplő. A

tanúskodásban a muzulmán hívő arra a kijelentésre kényszerül: "tanúskodom, hogy
nincs isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája". A hívőt ebben a helyzetben
arra készítik fel, hogy más felé ne forduljon. Más gondolatok, más vallások mind
téves eszmeként könyvelhetők el, és az igazi muzulmán az, aki mereven tartja magát
az iszlám gondolkodás keretében – de mindez nem belső meggyőződésen alapul. Isten
megközelítéséhez és a világ megértéséhez a Korán az egyetlen út. Újra és
újra felbukkan a "nincs – csak", avagy a zárt rendszer. 

Ebben a pillérben a muzulmán vallás szemérmetlenül leleplezi magát. Nem tolerál és
nem fogad el másfajta gondolkodást vagy másfajta közelítést Istenhez, és ezzel
készíti a hívőt az egydimenziós ember szerepére. 

Az első pillér fontossága felbecsülhetetlen egy olyan vallásban, ahol mindenek előtt
puritán és ellentmondást nem tűrő rendszerre kell felkészíteni a híveket, amely a
második muzulmán pillérben (Szaum – ramadán böjt) is megnyilvánul. Az előírás
böjtre kötelezi a muzulmán hívőt egy hónapon át, ami kegyetlen puritanizmusra vall,
hiszen ez a hónap, az iszlám holdév kilencedik hónapja gyakran esik nyárra,
ráadásul olyan országokban, ahol a hőmérséklet napközben meghaladja az ötven
fokot. Ebben a ceremóniában naponta napkeltétől napnyugtáig szigorúan tilos
bármiféle fajta evés és ivás. A tiltás az injekciókra is kiterjed, hiszen minden
táplálék, amely a szájon, vagy más úton jut a szervezetbe, megszakítja a böjtöt.
A böjt fogalma a muzulmán vallásban azt jelenti, hogy a muzulmán tartózkodik minden
tisztátalan tettől, beleértve a nemi életet is.

Nyilvánvalóan minden vallásban létezik bizonyos fajta puritanizmus, amelynek egyik
formája a böjt, de ebben a zárt rendszerben ez a túlzott puritanizmus nem Istenhez
vezet, hanem az egyéni személyiség megaláztatását és engedelmességre szoktatását
eredményezi. Ellentétben áll a körülményekkel és a társadalom érdekeivel, hiszen
ilyenkor látványosan lecsökken az emberek teherbíró- és munkavégző képessége.
Ebben a hónapban napközben megáll az élet. Az emberek egészségi és lelkiállapota
az összeomlás szélén áll, és felmerül a kérdés: mi az érdeke a vallásnak az
emberek ilyen kínzásával. Két válasz lehetséges: egyrészt ez a vallás megkísérli
megsemmisíteni a racionális gondolkodás elemeit, az ok és az okozat kapcsolatának
megszüntetésére törekszik (a "miért" ebben a rendszerben az istentagadással
azonos). A feltétel nélküli engedelmesség az első szabály a muzulmán vallásban.
Másrészt az iszlám görcsösen próbálja megőrizni abnormális puritanizmusát, mert
észleli, hogy minden engedmény gyorsítja összeomlását azáltal, hogy leleplezi az
egész rendszer belső ellentmondásait és ürességét.

Ennek megértése és felfogása vezet minket a muzulmán vallás harmadik pilléréhez
(Szalat – imádkozás), amely a muszlim teológia szerint a legfontosabb alap, és arra
kötelez minden muszlimot, hogy naponta ötször, különböző meghatározott
időpontokban imádkozzon. A muzulmán teológia szerint a sok imádkozás közelíti az
embert Istenhez, és megszabadítja szívét a gonosztól; miközben nyilvánvaló, hogy a
muzulmán ima – amely szigorúan rögzített rítusokat és szavakat tartalmaz, és nem
ad teret az imában a saját mozdulatoknak és szavaknak – kiüresíti az ima
lényegét, és csupán üres mozgás válik belőle. A rituális imát Mohamed már
küldetése elején a kultusz alapvető részének minősítette.

Megfigyelhető, hogy a rituális mozgás és a mosakodás elvonja az imádkozó figyelmét
az ima lényegéről. Az egész folyamat felszínessé válik, és az ima elveszíti
mélyebb jelentését. Az ima általában a következő elemekből áll: a szándék
megfogalmazása; a szakralizációs, vagyis az imához szükséges lelkiállapotot
megteremtő szavak (Allah akbar); a fatiha (1. szúra) elmondása; meghajlás,
felemelkedés, két teljes földrehullás; a hitvallás recitálása (elismétlése),
deszakralizálás, vagyis az imához szükséges lelkiállapot feloldása. Az ima
gesztusai: az állás, meghajlás, leborulás váltakozása. Elméletileg ezek a
mozdulatok az Istennek való teljes megadást jelképezik.

Az ima mai formája alighanem magától Mohamedtől származik, aki a nesztoriánus
imaformákat utánozta, így találva meg az Allah előtti megalázkodás, odaadás
megfelelő módját. Ez megmagyarázza, miért nem tudja megérteni az átlag muzulmán
hívő, mit szimbolizálnak az ima gesztusai.

Hasonló problémával szembesülünk a mekkai zarándoklat (a negyedik muzulmán pillér)
ősi szokásának elemzésekor. A mekkai Kába-szentély jóval a próféta előtt ismert
zarándokhely volt. Mohamed állítása szerint a szent helyet Ábrahám építette az
égből küldött fekete kő köré Allah parancsára. Mekka békés bevétele után
Mohamed eltávolította a más isteneket képviselő bálványokat a szent helyről. Így
Allah lett az egyetlen imádható isten ebben a nagy kereskedelmi városban. A muzulmán
vallás szerint minden hívőnek életében legalább egyszer el kell zarándokolnia
Mekkába. A zarándoklat célja elsősorban a mekkai szentély. A muzulmán teológia
szerint a Kába-kő az a láncszem, amely összeköti az iszlámot Ábrahám vallásával,
amely minden monoteista modern vallás eredete. A Kába-kő körüli muzulmán
zarándoklás szimbólumokkal van telítve, amelyek érdekességükkel és
egyszerűségükkel roppant imponálóak. (A muzulmán vallás szimbólumai különböznek
a keresztény szimbólumoktól egyszerűségükben és a keleti gondolkodásba való
illeszkedésükben.)

A Kába-kő négy sarka a négy égtáj felé mutat, megerősítve azt a szimbólumot,
hogy ez a kozmosz centruma, és azt a pontot jelzi, ahol a világ tengelyei
kereszteződnek, ahol a vízszintes és a függőleges találkozik. Erre a pontra száll
le Isten lelke, és a többi lélek körülötte forog, emiatt a zarándoklás
legfontosabb jelenete a futás körbe-körbe a Kába kő körül. A Kába-kő egyik
sarkába helyezték be a fekete meteorit követ, amely a legenda szerint Ábrahámtól
származik, aki Gábriel arkangyaltól kapta, s amely eredetileg hófehér volt, csak az
emberek bűnei miatt feketedett meg. A szentély udvarán áll a híres "Zem-zem"
kút. A legenda szerint ez a kút Hágár könnyeiből fakadt, aki Ábrahám szolgálója
volt, s ő szülte neki első fiát, Iszmailt. 

Mekka városának egész területe megszentelt. Csak a lelki felkészültség
állapotában szabad felkeresni. A rituális előkészületekhez tartozik a borotválás,
a rituális mosakodás, a speciális, varrót? által nem érintett lepel viselete.

A tömeges és vásári jelleg? zarándoklás nem tudja betölteni bensőséges
funkcióját, amely a közeledés lenne Istenhez. A rituális és szimbólumokkal telt
zarándoklás üressé válik, hiszen több mint másfél millió ember egy időben (a
holdév tizedik hónapjában) zarándokol Mekkába. Ez a hatalmas tömeg megfosztja a
zarándoklást lelki és szellemi erejétől. Nem ritkán agyontapossák egymást az
emberek a Kába-kő körüli futás közben, és a megtisztulás és feloldozás helyett
tömeghisztéria tanúi lehetünk.

A muzulmán világban – mint fejletlen és társadalmi problémákkal teli világban –
a vallás szerepe a társadalmi igazságtalanság és a diktatorikus uralom miatti
konfliktusok elsimítása. Tipikus példa erre az ötödik pillér (Zakat – alamizsna) a
muzulmán vallásban, amelyet Mohamed próféta a zsidó és a keresztény szokás
mintájára vezetett be, s melynek szerepe és célja már a kezdet kezdetén zavaros és
képmutató. Érthető, hogy egy olyan társadalomban, ahol a szakadék a gazdagok és
szegények között egyre szélesebb, az alamizsna szociális szerepe elhanyagolható. A
muzulmán teológia és a Korán szerint a gazdagság és a szegénység egyaránt Isten
adománya. Fellázadni ez ellen: lázadás Isten törvényei ellen. A szegénységbe való
beletörődés azonos Isten akaratának elfogadásával. Emiatt a muzulmán vallás fontos
szerepet játszik minden szociális lázadás elfojtásában. Elég megemlíteni az
1979-es iráni forradalom példáját, amely elsősorban a társadalom mérhetetlen belső
szociális és politikai ellentétét tükrözte. A vallási garnitúra bekerülése a
hatalomba a végét jelentette a forradalom szociális és politikai arculatának.
Khomeini mondása szerint "a forradalomnak elsősorban erkölcsi célja volt, vagyis az
erkölcsi romlás ellen lázadtunk fel, nem a kenyérért". A mai iráni társadalomban
a szociális konfliktus és a politikai zűrzavar mélyebb és szélesebb, mint a
forradalom előtt. Ugyanakkor a hatalmi garnitúra élvezi a muzulmán vallási
előírások támogatását, és emiatt csekély a lehetőség az új lázadásra vagy a
változásra. 

A mai muzulmán gondolkodásban a legfőbb probléma szembenézni ezzel a kritikus
kérdéssel: vajon hol rejtőzik a fogyatékosság, a muzulmán gondolkodásban vagy a
muzulmán gondolkodás elemzésében és gyakorlásában? Vajon a muzulmán pillérek
képesek tartani a modern társadalom bonyolult és képmutatást nem bíró
építményét? 

Mindenesetre a mai muzulmán gondolkodás nem képes szembenézni az igazi válasszal,
helyette új problémákat teremt.