Domborzat[szerkesztés]
Felszínét a fiatal Eurázsiai-hegységrendszerhez tartozó Atlasz vonulatai hálózzák be. Északon a Rif-hegység előterében termékeny parti síkság húzódik. A Rif-hegység dél felé a Szebu-medencére (Sebu, Sebou) tekint. A 600–1300 m magas Marokkói-Mezetát keletről a Középső-Atlasz vonulatai határolják. Ettől délebbre az ország legmagasabb csúcsát hordozó Magas-Atlasz, majd a legdélebben húzódó Antiatlasz vonulatai következnek. A hegyvonulatok dél-délkeleti irányban, azaz a Szahara felé lejtenek. Az ország legmagasabb hegye a Túbkal (4167 m).
Vízrajz[szerkesztés]
A Földközi-tenger partján több öböl és fok található, míg az atlanti part kevésbé tagolt. Marokkótól északra húzódik a Gibraltári-szoros. Ennek forgalmát elvileg Marokkóból is lehet ellenőrizni, így e hely stratégiailag ma is jelentős.
A jelentősebb folyók: Moulouya (Mulujja), Sebou (Szebu), Rbia (Rebia). Ezek csak télen és kora tavasszal bővizűek, nyáron pedig közel vannak a kiapadáshoz.
Földrajzi képek
(1/9)▶
 |
Éghajlat[szerkesztés]
Partvidéke mediterrán éghajlatú, az Atlasz hegység láncai között elterülő medencék szubtrópusi sztyepp éghajlatúak, a Szaharához tartozó déli területein pedig sivatagi éghajlat alakult ki. Mediterrán klímaterülete az Atlanti-óceán partvidékén hűvös nyarú a hideg Kanári-áramlás hatására (augusztusban pl. Casablanca partvidékén a vízhőmérséklet csak 18-19 °C, míg a Földközi-tenger partvidékén 23-24 °C). Az atlanti partokon a legmelegebb hónap középhőmérséklete mindössze 19-21 °C, szemben a Földközi-tenger partvidékére jellemző 25-26 °C-os értékekkel. A leghidegebb hónap középhőmérséklete 12-16 °C között változik. A hűvösebb atlanti partvidék száraz, az évi átlagos csapadék 100–400 mm, míg a földközi-tengeri partokon 400–600 mm esik. Az évi csapadék nagy része novembertől márciusig hull le, a nyár esőtlen. A szubtrópusi sztyepp klímaterületén a hőmérséklet évi járása szélsőséges, forró nyár és viszonylag hűvös tél jellemző. A legmelegebb hónap középhőmérséklete 25-30 °C, a leghidegebbé 5-10 °C között változik. Az abszolút maximumok 46-48 °C-ig emelkednek, de télen gyakran -10 °C alá süllyed a hőmérséklet. A sztyepp területek átlagos évi csapadéka 100–300 mm rövid téli csapadékos és hosszú nyári száraz évszakkal. Az ország déli sivatagi részein a legmelegebb hónap középhőmérséklete 30-35 °C, a leghidegebbé 8-10 °C. A hőmérséklet abszolút csúcsértékei 48-50 °C-ot érnek el, de télen -5, -10 °C-os fagyok is előfordulnak. Az évi csapadék mindössze 50–150 mm, ez majdnem kizárólag a hűvös téli félévben hull le.[3] Az Atlasz hegység területén hegyvidéki éghajlat alakult ki. A legmagasabb csúcsokat az év nagy részében hó fedi. A Középső-Atlaszban, 1635 méter tengerszint feletti magasságban található Ifrane-ban mérték az afrikai kontinens legalacsonyabb hőmérsékletét, -23,9 °C-ot, 1935. február 11-én.[4]
Élővilág, természetvédelem[szerkesztés]
Marokkó élővilága változatos, különösen madárvilága nevezetes.[5]
Nemzeti parkjai[szerkesztés]
- Arganeraie Bioszféra Rezervátum - Az argan-fa csak Marokkóban él, de ott egyes vidékeken egész erdőt alkot. Ahol él, ott a helyi lakosság életében nagy szerepet tölt be. Terméséből sajtolt olaj a kozmetikai iparnak is alapanyaga. A bioszféra rezervátum így nem csak érintetlen területekre, hanem hagyományos életmódot folytató emberi településekre is kiterjed. A bioszféra rezervátumnak része
- Sous Massa Nemzeti Park az Atlanti-óceán partvidékén.
További nemzeti parkok:
- Tazekka Nemzeti Park az Atlasz-hegység közepén;
- Toubkal Nemzeti Park Marrakech közelében hagyományos életmódot folytató falvakkal;
- Talassemtane Nemzeti Park a Rif-hegységben;
- El Houceima Nemzeti Park a Földközi-tenger partján;
- Ifrane Nemzeti Park cédruserdő az Atlasz-hegységben.
Történelem[szerkesztés]
Iszlám előtt[szerkesztés]
A mai Marokkó területe a neolitikum óta lakott. Akkoriban a vidék kevésbé volt száraz, mint manapság. Elterjedt elmélet szerint az amazigh nép (akiket szokás berberneknevezni) érkeztével terjedt el a földművelés a régióban. Az ókorban a mai Marokkót Mauretania néven említették, ami nem keverendő össze a mai Mauritánia országgal.
A legnyugatibb arab ország, Marokkó története a közel ezer esztendős föníciai hódítással kezdődött. Az i. e. 12. században létesültek a nagy tengerparti városok (Tanger, Szalá, Casablanca). A föníciai fennhatóságnak a római légiók érkezése vetett véget, akik az i. sz. 42-ben a tengerparttól távol eső, belső területeket is meghódították. A vandálok uralma (429 – 534) után a terület a 6. században a Bizánci Birodalom része lett.
Középkori dinasztiák[szerkesztés]
A 7. században zajlott az iszlám gyors terjeszkedése. Észak-Afrika parti síkságát 670-ben érték el az első iszlám hódítók Uqba ibn Nafiparancsnoksága alatt. Ő a damaszkuszi Omajjád kalifák szolgálatában állt. Követeket küldött a mai Marokkó területére 683-ban. Ezek a követek támogatták a berberek asszimilációját, ami nagyjából egy évszázad alatt lezajlott. A berberek kis államokat, királyságokat alapítottak. Hosszú háborúskodás után Idrisz ibn Abdallah megalapította az arab idriszida dinasztiát és az ország lerázta magáról a távoli bagdadi abbaszida kalifák és az Andalúziában uralkodó Omajjád kalifák fennhatóságát. Az idriszidák fővárosa Fez volt, Marokkó kulturális központtá vált és jelentős regionális hatalommá.
Az idriszidák 11. századi bukása után az arab telepesek elvesztették politikai hatalmukat Marokkó térségében. Berber dinasztiák uralkodtak országszerte. Az almorávidák, az almohádok, a marinidák, végül a szaadita dinasztia uralma alatt Marokkó hatalmában volt Északnyugat-Afrika legnagyobb része, valamint az iszlám Hispania, más néven Andalúzia.
A szaaditák után az arab alavita dinasztia kezébe került fokozatosan a hatalom. Marokkónak szembe kellett néznie Spanyolország és a nyugat felé terjeszkedő Török Birodalomhódító törekvéseivel. Az alaviták sikeresen stabilizálták helyzetüket. Királyságuk kisebb volt elődeinél, de megőrizték gazdagságukat. 1684-ben visszafoglalták Tangert.
Marokkó volt az első ország, amely elismerte az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét 1777-ben. Az amerikai függetlenségi háború kezdetén az Atlanti-óceánon vitorlázó amerikai kereskedelmi hajók a barbár kalózok célpontjává váltak. Az amerikai követek ez ellen védelmet kértek az európai hatalmaktól, de nem kaptak. 1777. december 20-án III. Mohammed marokkói szultán rendelettel vette védelmébe az amerikai hajókat és garantálta biztonságos útjukat.
A marokkói-amerikai barátsági szerződés jelenleg az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi ilyen jellegű, megszakítás nélkül érvényben lévő szerződése. John Adams és Thomas Jefferson írta alá, és 1786 óta egyfolytában hatályban van. Amikor az 1787-es alkotmány nyomán átszervezték az amerikai szövetségi kormányt, George Washington elnök levelet írt Szidi Mohamed szultánnak, ebben megerősítette a két ország kapcsolatait. Az Amerikai Egyesült Államok tangeri konzulátusa volt az amerikai kormány első külföldi tulajdona. Az épület jelenleg múzeum.
Gyarmatosítás[szerkesztés]
A napóleoni háborúk után az isztambuli török kormány egyre kevésbé volt képes kormányozni Egyiptomot és Észak-Afrikát. A helyi bejekkalózkodásba kezdtek, az iparosodó európai hatalmak gyarmatosítási kísérletei egyre fenyegetőbbek lettek. A Maghreb biztos gazdagsága vonzóbb volt, mint Afrika ismeretlen vidékei, és egyébként is stratégiai jelentősége volt a Földközi-tenger nyugati kijáratának. Franciaország már az 1830-as évek elejétől erős érdeklődést mutatott. 1904-ben Franciaország és Nagy-Britannia megállapodott a befolyási övezetek felosztásáról Marokkóban. A német válasz válságot okozott 1905-ben. Ezt az 1906-ban Spanyolországban, Algecirasban tartott konferencián oldották meg, ahol elismerték Franciaország különös érdekeit és előírták, hogy Franciaország és Spanyolország közösen lépjen fel Marokkóban. A második marokkói válságot a németek provokálták ki és növelte az európai hatalmak közötti feszültséget. Az 1912. március 30-án aláírt fezi szerződésben Marokkó Franciaország védnöksége lett. Egy hasonló szerződésben november 27-én Spanyolország lett Marokkó északi részének és déli szaharai övezetének védnöke. Tanger nemzetközi terület lett.
Az I. és a második világháborúban is szolgáltak marokkói katonák (goumiers) a francia hadseregben. Voltak marokkói katonái a spanyol polgárháború idején a francoista hadseregnek is.
1920-ban Abd el-Krim a Spanyol Marokkó területén található Riff-hegység törzseit összefogva vereséget mért a spanyolokra. A lázadás hamarosan kiterjedt a francia részre is, de 1926-ban Pétain leverte a riff lázadást.
A nacionalista politikai pártok a II. világháború után emelkedtek fel a francia védnökségekben. Marokkó függetlensége melletti érvelésüket az Atlanti Chartára alapozták. Ez egy közös amerikai-brit nyilatkozat volt, amely egyebek mellett elismerte a népek jogát, hogy megválasszák kormányukat. Az Isztiklal (Függetlenségi) Párt 1944-es kiáltványa a legkorábbi, nyilvános függetlenségi igény. Ez a párt nevelte ki fokozatosan a nacionalista mozgalom legtöbb vezetőjét. A franciák 1953-ban Madagaszkár szigetére száműzték V. Mohammedszultánt. Utódja a népszerűtlen Mohammed ben Aarafa lett, akinek uralmát alattvalói illegitimnek tekintették. A francia védnökséggel szemben aktív ellenállás bontakozott ki az ország minden vidékén. A legnevezetesebb Oujda esete, ahol a marokkóiak az utcán támadták meg a franciákat és más európaiakat. 1955. október 1-jén indultak meg az újonnan felállított "jais al-tahrir" (Felszabadítási Hadsereg) hadműveletei. Ez felállította Kairóban a "Comité de Libération du Maghreb Arabe" (Az Arab Maghreb Felszabadító Bizottsága) nevezetű szervezetet. Egyiptom részt vett a megszállás elleni mozgalomban. A Bizottság célja V. Mohammed király hazatérésének kikényszerítése volt, Algéria és Tunézia felszabadításával együtt. 1955-ben a franciák beleegyeztek V. Mohammed visszatérésébe és a következő év elején tárgyalások kezdődtek a marokkói függetlenségről.
Függetlenség[szerkesztés]
1956. március 2-án Franciaország megállapodott a marokkói szultánnal a függetlenségről, majd április 7-én a spanyolok is lemondtak a védnökségről. Marokkó 1969 júniusában II. Hasszán alatt egységes független királysággá alakult az északi spanyol, a déli francia és Tanger nemzetközi fennhatóság alatt álló területek egyesítésével.
1975 óta megszállás alatt tartja a korábbi spanyol gyarmatot, Nyugat-Szaharát. 1984-ben kilépett az Afrikai Egységszervezetből (ma Afrikai Unió). Az 1990-es években végrehajtott politikai reformok nyomán 1997-ben kétkamarás parlamentet állítottak fel. Marokkó nem tagja a NATO-nak, de 2004 júniusában szövetségese lett az Amerikai Egyesült Államoknak. Ugyanakkor szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.
Arab tavasz[szerkesztés]
A 2011 elején kezdődött arab tavasz során békés tüntetések zajlottak az országban, aminek következtében az uralkodó népszavazást hirdetett meg az év július 1-jén az alkotmány módosításáról.[6] Az ellenzék azonban vitatta később ennek szabályszerűségét, hitelességét, mivel a 20 millió helyett csak 13 millióan szavazhattak, és a szavazóhelyiségekben nem kérték el az azonosító okiratokat.[7]
Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés]
Alkotmány, államforma[szerkesztés]
A mai alkotmányt 1996-ban fogadták el. Ez kimondja, hogy Marokkó államformája alkotmányos, demokratikus és szociális monarchia.
A király az alkotmány szerint domináns szerepet tölt be. VI. Mohammed az ország államfője. Ő nevezi ki az ország miniszterelnökét és ő oszlathatja fel a parlamentet. Új választásokat is ő írja ki. A hadsereg főparancsnoka is egyben.
A 2011 elején kezdődött békés tüntetések nyomán az uralkodó népszavazást hirdetett meg az év július 1-jén az alkotmány modósításáról.[8] A népszavazás sikeres volt, így megváltozott az alkotmány.[9]
Királyok[szerkesztés]
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés]
A parlament az 1996-os reform után 2 kamarás lett. Az alsóház neve a népgyűlés, a felsőházé szenátus. 325 főből áll a népgyűlés, akiket 5 évre választanak. A népgyűlésben 30 nő is helyet foglal. A szenátus 270 főből áll. A szenátus a különböző helyi és regionális tanácsokból áll össze. A szenátus harmada 3 évre van megválasztva, tehát minden 3. évben újraválasztják a szenátus harmadát.
Korábban a miniszterelnököt a király önhatalmúlag választhatta ki, a 2011-es reformok óta azonban a választásokon győztes politikai párt jelöltjét nevezi ki. A parlamentet is a miniszterelnök oszlathatja fel, minisztereket nevezhet ki, válthat le.
Politikai pártok[szerkesztés]
Közigazgatási felosztás[szerkesztés]
Marokkó 2015 óta 12 régióra oszlik, illetve ezek 75 további felosztása: 13 prefektúra és 62 provincia.
Marokkó 12 régiója:
Védelmi rendszer[szerkesztés]
Marokkó légvédelmét rendszeresen erősíti a Francia Légierő expedíciós erői is, rendszerint ezred, vagy két-három repülőszázad kötelékben. Ezt indokolja a szomszédos Algéria instabil belpolitikai állapota és a 2000-es évektől induló fegyverkezési programjai is.[10]
Népesség[szerkesztés]
Képek
(1/8)▶
 |
Általános adatok[szerkesztés]
- Népességnövekedési ráta: 1,68%
- Várható átlagos élettartam: 70 év
- Csecsemőhalandósági ráta:46,5‰
A lakosság 57,4%-a városi. A 15 év alattiak aránya 32,9%. A 65 év felettieké 4,4%.
Legnépesebb települések[szerkesztés]
Etnikai, nyelvi megoszlás[szerkesztés]
Marokkó lakosságát nagyobb részt berberek (75%), arabok (15%) és az ő keverékeik alkotják. A lakosság egy kis része még mindig nomád, ill. félnomád életet él – ők inkább berberek. A berberek főleg az ország déli területein élnek.
Mintegy 60 000 francia és spanyol tanár, mérnök, technikus él az országban. Népsűrűség egyenlőtlen: a lakosok 2/3-a az ország északnyugati-északi részén él, az Atlasz-hegység-től a tengerpartig. A Szaharában csak a népesség 10%-a lakik. Az üzleti élet és az ipar központja Casablanca, ami egyben jelentős kikötő is. Rabatban székel a kormány. Tanger a legjelentősebb kikötőváros; az átjáró Marokkóból Spanyolországba. Fez kulturális és vallási központ, a dominánsan „berber” Marrakes a fő turistaközpont.
Az ország hivatalos nyelve az arab, de az országban azonban több berber nyelvet is beszélnek:
- tachelhit,
- tamazight,
- ghomara,
- tarifit,
- senhaja de srair.
Vallási megoszlás[szerkesztés]
A lakosság zöme muzulmán hitű (mintegy 99%), közel 1% keresztény és egy kevesen (0,2%) zsidó vallásúak.[11]
A három vallás közül a zsidó a legősibb. Már a római korban voltak zsidó bevándorlók.
Gazdaság[szerkesztés]
Képek a gazdaságról
(1/9)▶
 |
Általános adatok[szerkesztés]
Az ország külső adósságállománya, a fejlődő országok többségéhez hasonlóan - a 2000-es évek elején - jelentős, közel 19 milliárd USD, ami a GDP felét teszi ki.
Gazdasági ágazatok[szerkesztés]
Mezőgazdaság[szerkesztés]
Bár területének csak 20%-a áll művelés alatt, a mezőgazdaság máig fontos szerephez jut: a foglalkoztatottaknak 34%-ának nyújt megélhetést. Legfontosabb terményei a gabonanövények [búza, árpa] mellett a burgonya, cukorrépa valamint az exportorientált mediterrán mezőgazdaság termékei: zöldség és gyümölcsfélék, paradicsom, dinnye, szőlő, datolya, olíva, narancs.
Állattenyésztésben (döntően extenzív pásztorkodás) a juh állományé a vezető szerep. Az ország 47%-án legeltetés folyik.
Az ország a világ egyik legjelentősebb parafa exportőre.
A Rif-hegység területén jelentős a kendertermesztés, melyből hagyományos módszerrel hasis készül. Az itt megtermelt hasis túlnyomó része Európába kerül. Egyes becslések szerint Marokkó a világ hasistermelésének 20%-át adja.
Marokkó őshonos fája az argán, melyből argánolajat készítenek, amit első sorban bőrápolásra használnak. Marokkó argántermesztésben világmonopóliumot élvez.
Ipar[szerkesztés]
Földünk vezető foszfáttermelője, készletei a világ szükségleteit évszázadokra fedezni tudják. A foszfátbányászat állami tulajdonban van.
Iparában a textilipar, vegyipar, élelmiszeripar, bőrgyártás, gépgyártás (összeszerelő-javító üzemek) játsszák a vezető szerepet. Hagyományos kéziparának termékei a kerámiák, gyapjúszőnyegek, réz- és fa-, valamint bőráruk.
Kereskedelem[szerkesztés]
Külkereskedelme: Fő árucikkek:[13]
- Export: Az export mintegy harmada mezőgazdasági cikkekből és halból származik. Ruházati és textilcikkek, gépjármű, elektromos alkatrészek, szervetlen vegyi anyagok, tranzisztorok, nyers ásványi anyagok, műtrágyák (beleértve a foszfátok), kőolajtermékek, citrusfélék, zöldségek, halak
- Import: nyers kőolaj, textil-szövet, távközlési berendezések, búza, földgáz, villanyáram, tranzisztorok, műanyag
Fő külkereskedelmi partnerek 2013-ban:[13]
- Export: Franciaország 20,9%, Spanyolország 19,9%, Brazília 5,8%, USA 4%
- Import: Spanyolország 14%, Franciaország 12,7%, Kína 7,1%, USA 6,9%, Szaúd-Arábia 6,5%, Olaszország 5,3%, Németország 4,7%, Oroszország 4,5%
Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés]
- Turizmus
A turizmus nagymértékben hozzájárul az ágazat újabb fellendüléséhez. A turizmus segíti a kézművesipar (szőnyegek, bőráruk) virágzását is.
Közlekedés[szerkesztés]
A világ hatodik legbalesetveszélyesebb országa. A marokkói költségvetés 2,5%-át teszik ki a balesetek miatti kórházi, helyszínelési, stb. költségek.[14]
Közút[szerkesztés]
Az országban kb. 62 000 km a úthálózat, ebből a fele aszfaltozott. 400 km az autópályák hossza.
A városok útjai zsúfoltak.
Vasút[szerkesztés]
A vasút hossza 1800 km. Több mint 1000 km villamosított. A vasútvonalak többsége az Atlanti-óceán mellett húzódik.
Légi közlekedés[szerkesztés]
Casablancán, Tangerben, Rabaton, Tétouanon, Al Hoceïmaban, Fezben, Oujdan, Marrakesben, Ouarzazateben, Essaouiran és Nadorban található nemzetközi reptér.
Kultúra[szerkesztés]
Marokkó államvallása az iszlám. A mindennapi élet napjainkban felvetődő megoldatlan kérdéseire a muftik (مفتي) adnak választ. Az ő feladatuk, hogy felismerjék a hasonlóságokat a régi kútfőkben szereplő és a mai élet adta problémák között.
Képek a kultúráról
(1/13)▶
 |
Oktatási rendszer[szerkesztés]
Az iskolarendszer 3 lépcsőből áll: 6 éves alapképzés, azután egy 3 éves alapfok (collège), majd 3 éves felsőfok (lycée), amit érettségi vizsgával zárnak.
Az országban Rabatban, Casablancában, Kénitrában, Agadirban, Uzsdában, Marrákesben, Mekneszben, Fezben, Szettátban, El-Dzsadídában, Ifránban, Beni Mellálban és Mohamediában található egyetem. Az egyetemeken az oktatás nyelve leginkább a francia.
Kulturális intézmények[szerkesztés]
Kulturális világörökség[szerkesztés]
Marokkó termékeny tája régóta különböző civilizációk harcának színtere. Mindegyiknek örököse a mai Marokkó. A gazdag múlt sokféle hagyatéka közül az UNESCO a következőket vette fel a világörökségek listájára:
- Fez medinája (óvárosa);
- Marrákes medinája;
- Aït Benhaddou kszárja(erődített falu);
- Meknesz történelmi város;
- Volubilis régészeti lelőhelye;
- Tetuán (korábban Titawin) medinája (óvárosa);
- Esz-Szavíra (korábban Mogador) medinája;
- Mazagan (el-Dzsadída) portugál városa;
- Rabat városa.
Tudomány[szerkesztés]
Művészetek[szerkesztés]
A Próféta tanítása szerint csak Istennek van joga emberi és állati testek formálására, ember számára még ezeknek ábrázolása is tilos. E tilalom következtében Marokkó szobrászata csak a geometriai és növényi elemekből álló ornamens-faragásokat alkothatott, európai értelemben vett szobrászatról nem lehet beszélni. A festészetet is alig művelhették, csak az európaihoz mérten jelentéktelen freskófestészet szolgált néha faldíszítésként.
A két nagy szépművészeti ág hiánya miatt az iparművészet lett az egyetlen díszítőművészet, s ezért itt születtek maradandó alkotások.
A népi művészetnek egyik legjellegzetesebb ága a szőnyegkészítés. Két alapfajtája: a városi és a falusi szőnyeg. A városi szőnyegek mintázata erősen emlékeztet a nálunk is ismert kis-ázsiai szőnyegek motívumaira; e szőnyegek készítésének központja Rabat. A kézimunkák közül a legszebbek a rabati, saléi, fezi, tetuáni és azemmouri hímzések.
A marokkói bőrdíszművesség világhírű. A sokféle bőrfajta közül az úgynevezett filali a leghíresebb. Ez tamariszkuszgubaccsal cserzett és festőpáccal színezett kecskegidabőr; nevét a városról, Tafilaletről kapta, ahol ezzel az eljárással kezelik a nyersbőrt. Ma jobbára a fezi bőrdíszműárusok használják fel ezt a bőrfajtát.[12]
Fémmunkák közül jellegzetesek a domborított, futtatott és berakásos lakatos- és ötvösművészeti tárgyak. Ötvösmunkák közül jellegzetesek a nagy sárgaréz és ezüsttálak, valamint a fülbevalók. A lakatosok cifra ablakrácsokat készítenek.[12]
Építészet[szerkesztés]
A berberek építészetének jellegzetes alkotásai a kasbák. Ezek az erődítményszerű építmények főképp azokon a helyeken találhatók, ahova a berberek az arabok elől húzódtak vissza.
A mór vagy maghreb építészetnek azt az irányzatot tartjuk, amely akkor virágzott, amikor Marokkó és Spanyolország egyetlen birodalmat alkotott. Kezdete az Almorávidákuralmának idejére tehető. E korszakot megelőzte a sajátos arab művészet, amely a nomád arabok letelepedése után a görög, bizánci, perzsa és indiai építészet hatására, azok elemeinek felhasználásával jött létre. Nagyobb épületeket e korban nem emeltek, a kisebbekből pedig nem maradtak ránk említésre méltóak.[12]
A mór építészek mecseteket, palotákat, karavánszerájokat, nagy bazárokat és iskolákat emeltek. Legszebb alkotásaik közé tartozik a marrákesi Koutoubia-mecset, a rabati Hasszán-torony, a fezi Bou Inania.
Film[szerkesztés]
Marokkóban a mai napig több történelmi és vallási filmet forgattak. Itt készült a Gladiátor a Casablanca, és A názáreti Jézus című filmek egy része. Érdekesség, hogy több család is a filmből él. A filmekben statisztálnak.
Hagyományok, néprajz[szerkesztés]
Gasztronómia[szerkesztés]
A jellegzetes marokkói ételeket köleskása, tyúk- és birkahús felhasználásával, sajátos illatú fűszerekkel készítik. Az étel mellől sohasem hiányzik a kessra, a lapos, kerek búza- vagy árpacipó, amelyet gyakran otthon dagasztanak. Minden ebéd zárófogása a bőséges választékban asztalra kerülő gyümölcs: datolya, narancs stb.
Jellegzetes ételek:
- A kebab
- A kuszkusz. A vajpuhára párolt birkahúst csípős, zöldséges mártással és köleskásával tálalják. Van édes változata is: ennél a kását mandulával és mazsolával keverve adják a hús mellé.
- A harrira - a magyar húslevesre emlékeztető étel. Külön ízesítik és illatosítják csicseriborsóval, korianderrel, disznóbabbal, sáfránnyal, gyömbérrel, vajjal, hagymával.
- A pasztilla - andalúziai eredetű, félig sós, félig édes sült tészta. A nyers tésztát sütés előtt fűszerezett galambhússal, tojással, szőlővel és mandulával töltik, kívül az egészet megszórják fahéjjal és cukorral.[12]
Az étkezéshez hozzátartozik egy egyfajta szertartás. Minden étkezés testünk megtisztulását jelenti a kultúra szerint. Ha az országban járunk és meghívnak minket egy baráti étkezésre, soha ne utasítsuk vissza, hanem fogadjuk el egy baráti mosollyal és kövessük a házigazdákat az étkezés előtt rituáléban. Mikor leültünk az asztalhoz, egy tálban szappan nélküli vizet visznek körbe amiben megmoshatjuk a kezünket. Szappan azért nincs benne, mert szerintük elrontaná az étel ízét. Miután mindenki megmosta a kezét, egy nagy, közös tálban érkeznek az ételek az asztalra. Csak jobb kézzel szabad elvenni az ételt, mert a bal kéz tisztátalannak számít, és csak a tál mifelénk eső oldaláról. Mivel mi vagyunk a vendégek, a finomabb falatok úgyis a hozzánk közelebb levő oldalon lesznek. Az étkezés addig tart, ameddig mindenkinek üres nem lesz a tányérja és a középső tál is. Ha nem fér belénk több, inkább tartsunk szünetet és hörpíntsünk egyet a mentolos teából, minthogy avval a kifogással álljunk elő, hogy tényleg nem fér belénk több. Marokkóban mindenhez kenyeret esznek, amely inkább a magyar lángosra hasonlít. Kerek, lapos és laktató. Miután minden tálról elfogyott az étel, újra körbejár a vizestál és egy törülköző. A két, kétségkivül legismertebb étel a kuszkusz és a tajine tál. Mindemelett rengeteg zöldség és gyümölcs fogy. Reggeli gyanánt gyakran nem esznek többet, mint egy-két narancs és egy mentolos-tea. Húsfélék közül a csirke a leggyakoribb és a bárányhús, de a tengerpartnak köszönhetően a halak és egyéb tengeri étkek is megtalálhatóak az asztalon. Bármerre járunk az utcán, és netán a városnézés közben megéhezünk, bármelyik sarkon találhatunk egy kis étkezdét. Ha megszomjaznánk, elég csak alaposabban körülnéznünk és pár dirhamot kipengetnünk, és máris ihatjuk a frissen facsart narancslevet.
Turizmus[szerkesztés]
6.jpg)
Főbb látnivalók[szerkesztés]
- Tanger, Fez, Marrákes, Meknesz és Rabat városok
- Volubilis és Lixus romjai
- Aït Benhaddou
- Chefchaouen (Sesáven), egyike az ország legszebb falvainak
- A Rif-hegység
- A Dadès-szurdok
- A Draa-völgy
- Tafraoute (Táfraut)
- Taroudant (Tárudánt)
- A berber falvak a Magas-Atlaszban
Sport[szerkesztés]
Labdarúgás[szerkesztés]
Olimpia[szerkesztés]
Olimpiai helyezések[szerkesztés]
Marokkóiak olimpiai érmei 1960 óta:
| helyezés |  |  |  | Összesen |
| Londoni olimpia 2012 | 0 | 0 | 1 | 1 |
| Pekingi olimpia 2008 | 0 | 1 | 1 | 2 |
| Athéni olimpia 2004 | 2 | 1 | 0 | 3 |
| Sydney-i olimpia 2000 | 0 | 1 | 4 | 5 |
| Atlantai olimpia 1996 | 0 | 0 | 2 | 2 |
| Barcelonai olimpia 1992 | 1 | 1 | 1 | 3 |
| Szöuli olimpia 1988 | 1 | 0 | 2 | 3 |
| Los Angeles-i olimpia 1984 | 2 | 0 | 0 | 2 |
| Római olimpia 1960 | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Össz. | 6 | 5 | 11 | 22 |
Egyéb[szerkesztés]
Ünnepek[szerkesztés]
Munkaszüneti napok[szerkesztés]
| Dátum | Név | Helyi név | Megjegyzés |
| Muharram 1 | Iszlám újév | Fatih Muharram | |
| Rabi' al-awwal 12 | Maulid | Eid Al Mawled | |
| Shawwal 1 | Eid ul-Fitr | Eid Sghir | |
| Dhu al-Hijjah 10 | Áldozati ünnep | Eid Kbir | |
| Jan 1 | Újév | Ras l' âm | |
| Jan 11 | Függetlenségi kiáltvány | Takdim watikat al-istiqlal | |
| Máj 1 | Munka ünnepe | Eid Ash-Shughl | |
| Júl 30 | Koronázási ünnep | Eid Al-Ârch | |
| Aug 14 | Dahab-nap | Zikra Oued Ed-Dahab | |
| Aug 20 | A forradalom napja | Thawrat al malik wa shâab | |
| Aug 21 | A fiatalság napja | Eid Al Chabab | Mohammed VI. király születésnapja |
| Nov 6 | "A zöld március" (1975) | Eid Al Massira Al Khadra | |
| Nov 18 | A Függetlenség napja | Eid Al Istiqulal | Nemzeti ünnep |
| Dec 25 | Karácsony | Eid Almalid |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése